Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadás-átvétel az EUFOR kontingesnél

Szöveg: Oláh Emil alezredes |  2011. január 27. 8:56

Gulyás Géza alezredes az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának váltás leköszönő parancsnoka és Preininger Győző őrnagy 8-as váltás új parancsnoka január 25-én – ünnepélyes keretek között – aláírta az átadás-átvételi jegyzőkönyvet Szarajevóban, a Butmir táborban.

Az ünnepségen jelen voltak a két váltás törzstisztjei, valamint Nagy Tibor dandártábornok az EUFOR parancsnokhelyettese, és a parancsnokságon egyéni beosztásban dolgozó a kontingens munkáját közvetlenül segítő tisztek is.
Gulyás alezredes megköszönte mindazok áldozatos munkáját, akik hozzásegítették a kontingenst ahhoz, hogy egy sikeres misszióból térhessenek haza, növelve ezzel a Magyar Honvédség megbecsülését a nemzetközi szerepvállalásban.

Preininger őrnagy beszédében méltatta elődei szakmai felkészültségét, helytállását, valamint a hat hónapos külszolgálat során végzett munkájuk kimagasló színvonalát.
Új parancsnokként kifejezte meggyőződését, hogy ezen a műveleti területen – a második missziójában is – olyan teljesítményt fog nyújtani az általa vezetett alegység, amellyel a szokásoknak megfelelően ismét kivívja az EU-szövetségesek elismerését.

Az élet azonban az ünnepi pillanatok végeztével sem áll meg, míg a 7-es váltás katonái boldogan a hazatérésre készülnek, addig az új állomány tagjai egy zászlóalj szintű gyakorlaton való megmérettetésre.

1595913407