Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvették a zöld zóna ellenőrzését az irakiak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. január 2. 8:33

Átadták a biztonsági ellenőrzést az iraki hadseregnek az amerikai csapatok a szigorúan őrzött bagdadi zöld zónában az új év első napján, az iraki-amerikai megállapodás értelmében.

A Szaddám Huszein-rendszer megdöntése és a külföldi csapatok bevonulása után, 2003-ban létesített, négy méter magas fallal körülzárt övezeten belül található az iraki parlament, több minisztérium és az amerikai nagykövetség is. Szerda éjfélkor ünnepélyes keretek között adták át az iraki kormány képviselőjének az úgynevezett Köztársasági Palota márvány épületét, amely megbuktatása előtt a diktátor palotája volt, azóta az amerikai igazgatási központ és a nagykövetség épülete.

A zöld zóna átadásának napját ünnepnappá nyilvánították.

A jelenleg 140 ezer amerikai katona az év végéig ENSZ-mandátum alapján állomásozott Irakban. Január 1-jével lépett életbe az az iraki-amerikai megállapodás, amelynek alapján az amerikai katonák továbbra is Irakban maradhatnak. Az úgynevezett biztonsági megállapodás korlátozza az amerikai csapatok hatáskörét és előírja, hogy 2011 végéig el kell hagyniuk Irakot.

Nem sokkal az ENSZ-mandátum lejárta előtt a brit és az ausztrál kormánnyal külön megállapodásokat kötött Bagdad. A most 4100 fős brit és ezerfős ausztrál kontingens legkésőbb 2009 júliusának végéig hagyja el az országot. A többi ország katonáit a világszervezettől kapott felhatalmazás lejárta miatt az év végéig kivonták Irakból.