Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ausztria visszavonja katonáit a magyar határról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 1. 7:37

A jövő év végéig fokozatosan leépítik az osztrák hadseregnek a keleti határtérségben teljesített járőrszolgálatát az osztrák kormány keddi döntése értelmében. A kormány újabb egy évvel, 2011 végéig meghosszabbította az úgynevezett határőrizeti segédszolgálatot, de egyúttal arról is döntött, hogy a jövő év végén felszámolják azt.

2011 első felében még ezer fő marad a lehetséges legmagasabb létszám, július 1-jétől ötszáz főre csökkentik a keretet.

A volt schengeni határ térségében végzett katonai járőrszolgálat költségei az osztrák számvevőszék szerint évi 22 millió eurót tesznek ki. Hatékonyságát gyakran bírálták, elsősorban a magas költségek fényében. Alkotmányjogi aggályok is felmerültek a segédszolgálattal kapcsolatban, felmérések szerint a helyi lakosság többsége igényt tartott a katonák jelenlétére és a tartományok politikai vezetése is támogatta.

A leépítés nem történt teljesen előzmények nélkül, Norbert Darabos védelmi miniszter a hónap elején bejelentette, hogy jövőre „karcsúbb" segédszolgálatot tervez.

Hans Niessl, a Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományfőnöke (Osztrák Szociáldemokrata Párt – SPÖ) mindenekelőtt a lakosság biztonságérzetére hivatkozva érvelt a segédszolgálat szükségessége mellett. Niessl szerint a segédszolgálat felszámolása után több rendőrre lesz szükség a tartományban, hogy ne növekedjen a bűnözés.

A segédszolgálatot a vasfüggöny lebontása után, 1990-ben vezették be, a határsértések megakadályozása érdekében. Az először átmenetinek szánt missziót a schengeni határok 2007-es kiterjesztése után is évről évre meghosszabbították, de az előző időszaktól eltérően katonák azóta nem intézkedhetnek, csak jelentést tesznek a rendőrségnek.