Az 1956-os hősökre emlékeztek
Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kormány Gábor |  2022. október 21. 20:54Fennállásának harmincharmadik évfordulóját ünnepelte és egyben az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről emlékezett a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, október 21-én, pénteken. A MOM Művelődési Központban tartott esemény résztvevőit Somogyi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének kijelölt műveleti helyettese köszöntötte.
![Magyar Politikai Foglyok Szövetsége_megemlékezés (4)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6352c320e791b787428019.jpg)
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége 1989-ben azzal a céllal alakult, hogy az 1956-os szabadságharcban meghurcolt és bebörtönzött embereket összefogja.
„A magyarok által indított forradalmak nem voltak sikeresek, hiszen a történelemben visszatekintve láthatjuk, hogy a rendszert irányítóknak mindig volt egy segítője, elvtársa, akik kisegítették őket. Azonban azt nem mondhatjuk, hogy a szabadságharcoknak ne lett volna értelme, mivel Magyarországnak végső soron sikerült megőriznie függetlenségét, nem olvadt be az európai népekbe” - mondta Lengyel János, a szövetség elnöke. Felidézte: a forradalmárok kilátástalan harcot vívtak a hatalom ellen, és két hét után a szovjetek vérbe is fojtották. A megtorlás időszakában többszáz embert kivégeztek, sok fiatal férfi vált a rendszer áldozatává.
Az elnök úgy fogalmazott, hogy 1956 után „súlyos harminchárom év következett”, amely időszaknak a szintén harminchárom éve történt rendszerváltás vetett véget.
![Magyar Politikai Foglyok Szövetsége_megemlékezés (6)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6352c32144988272150406.jpg)
Somogyi János dandártábornok köszöntőjében leszögezte: a szövetség tagjai maguk az élő történelem.
„Azok, akik még köztünk vannak és azok is, akik már nem lehetnek itt velünk, személyesen élhették át a forradalom sikerének eszméjét, annak pátoszát és leverésének tragédiáját, majd a megtorlást követő sötét évtizedeket” – húzta alá a dandártábornok. Mint mondta: a forradalommal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a magyar nép magára maradt a küzdelemben, hiszen a szuezi válság elvonta a nagyhatalmak figyelmét arról, hogy Európa közepén egy nép a szabadságáért és a demokráciáért harcol.
![Magyar Politikai Foglyok Szövetsége_megemlékezés (17)_jav](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6352c3b09f70d879163664.jpg)
„A szövetség azt a szellemi örökséget őrzi napjainkban is, amit a szabadságharcban elesettek és bebörtönzött emberek képviseltek, amikor szembe szálltak az elnyomó rendszerrel” – tette hozzá a törzsfőnök kijelölt műveleti helyettese, aki az ünnepségen elismerésben részesült.
Az ünnepség a Csillagszemű Táncegyüttes és a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona iskolásainak fellépésével zárult.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c32196657866898873.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3209080d023423986.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3205ecfa334225281.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c320b4126523909082.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c320e791b787428019.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3211acb8904762074.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c32144988272150406.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c32179dc1342637295.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c321b7942649820291.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c321d8c04338906403.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c32208c2f944607180.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c32238c3d605367219.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3225dbb6744671641.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3228250e525630285.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c322a9a22123109986.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c322c820d953769287.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/6352c3b09f70d879163664.jpg)