Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az 5. flotta parancsnoka kész szembeszállni az iráni erőkkel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 14. 8:24

A Perzsa-öbölben állomásozó amerikai 5. flotta parancsnoka közölte, hogy komolyan veszi Irán katonai képességeit, de hangsúlyozta, hogy erői készek szembeszállni bármilyen iráni támadással a térségben.

Mark Fox ellentengernagy újságíróknak elmondta a flotta bahreini főhadiszállásán, hogy „éberek vagyunk, a lehetséges lépések széles skáláját dolgoztuk ki az elnök számára", s „már ma készen állunk" szembeszállni Teherán akármilyen ellenséges akciójával. Azt nem részletezte, konkrétan hogyan válaszolna az amerikai haditengerészet egy iráni csapásra vagy a Hormuzi-szoros lezárására, amivel Irán fenyegetőzik, ha támadás éri.

Szólt ugyanakkor arról is, hogy az irániak „növelték tengeralattjáróik és gyors támadóeszközeik számát", s „kis bárkákat nagy robbanófejekkel szereltek fel, amelyek így öngyilkos robbanóeszközökként használhatók". Ezenkívül „nagy aknakészletük van".

„Érdeklődéssel figyeljük rövid, közepes és nagy hatótávolságú rakétáik, valamint természetesen (…) atomprogramjuk fejlődését" – folytatta Fox. Megjegyezte, hogy Iránnak jelenleg tíz kis tengeralattjárója van.

Katonai szakértők szerint az öbölben járőröző amerikai 5. flotta – amely mindig tart ott legalább egy óriáshordozót több tucat sugárhajtású repülőgéppel, továbbá fregatt- és rombolóflottát – óriási erőfölényben van az iráni haditengerészettel szemben. Ám amióta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kis csónakon érkező öngyilkos robbantói 1996-ban az Ádeni-öbölben támadást intéztek a Cole hadihajó ellen, és 17 tengerész halálát okozták, Washington számításba veszi nagy hadihajóinak sebezhetőségét.