Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az al-Kaida megerősítette bin Laden halálhírét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 6. 14:48

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy közleményben megerősítette május 6-án, pénteken, hogy a vezére, Oszama bin Laden meghalt – jelentette az iszlamista internetes fórumokat figyelő SITE amerikai szolgálat.

Lerombolják a házat, ahol a terrorista vezér rejtőzködött

Egy pakisztáni újság szerint le fogják rombolni azt az épületet, ahol Oszama bin Laden terrorista vezér éveken át rejtőzködött.

A The News című lap hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte pénteken a hírt. E források szerint azt akarják megelőzni, hogy a ház a dzsihádisták „szent helyévé" váljék. A háromszintes épületet az amerikai kommandós akció után a pakisztáni hadsereg elkobozta, és senki illetéktelent nem enged be. Az épület körül így is tömegek tolonganak.

A fővárostól, Iszlámábádtól északra fekvő Abbotábádban lévő komplexum 2005-ben épült, háromszintes, és magas fal veszi körül. Értékét kezdetben egymillió dollárra tették, de ezt azóta sokan kétségbe vonják.

Bin Laden legfiatalabb felesége, az őrizetbe vett Amal azt mondta a pakisztáni hírszerzésnek, hogy öt éve éltek ott.