Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztújítás és defibrillátor program

Szöveg: Szűcs László |  2011. május 6. 15:51

Jubileumi és tisztújító küldöttgyűlést tartott május 6-án pénteken a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár a Stefánia Kulturális Központban. Az új tisztségviselők megválasztása mellett a pénztár a küldöttgyűlésen indította el életmentő defibrillátor programját.

A küldöttek kilencven százaléka megjelent a megjelölt időpontban, így az egészségpénztár küldöttközgyűlése határozatképes volt – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére dr. Rékai Miklós. A pénztár ügyvezető igazgatója hozzátette: mivel az egészségpénztár 15 évvel ezelőtt alakult meg, a mostani rendezvény nemcsak a szokásos beszámoló, hanem egyben jubileumi küldöttközgyűlés is volt.

Még a tisztújítás előtt dr. Németh András, a pénztár igazgatótanácsának elnöke ünnepélyes keretek között egy defibrillátort adott át dr. Szarka Gábornak, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökének. Ezzel az átadással kezdődött meg a pénztár úgynevezett életmentő defibrillátor programja, amelyek keretében még az idén, illetve jövőre a nagyobb munkáltatókhoz egy-egy, a laikusok számára is könnyen használható defibrillátort terveznek kihelyezni. Az életmentő készülékeket a kijelölt személyek, rövid kiképzést követően a szükséges esetekben bármikor használhatják majd.

Az első defibrillátort néhány napon belül a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában helyezik majd üzembe. Az átadást követően Szarka Gábor a tárca nevében köszönte meg az életmentő készüléket. Mint Rékai Miklóstól megtudtuk, egyelőre még nem lehet tudni, hogy a többi defibrillátort mely cégek kapják majd meg, várhatóan 15-20 berendezést osztanak szét a jövő év végéig.

A küldöttek ezt követően megválasztották a pénztár új tisztségviselőit. Az igazgatótanácsba és az ellenőrző bizottságba is egy-egy új tag került. Az igazgatótanács elnökének újabb öt esztendőre dr. Németh Andrást választották meg, míg az ellenőrző bizottság elnöki posztján dr. Jaczenkó Lászlónak szavaztak bizalmat, aki az előző őt esztendőben is nagy szakértelemmel vezette a bizottságot.


 Fotó: Kadlecsik Imre