Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatok is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. október 22. 16:36

Az 1956-os forradalom kitörésének 64. évfordulójáról a Magyar Honvédség parancsnokságai, alakulatai és katonai szervezetei is megemlékeztek. Alábbi összeállításunkban az e megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntőlevelének felolvasásával kezdődött az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ünnepi állománygyűlése.

A katonák és honvédelmi alkalmazottak méltatását követően dr. Dobránszki Edvárd hadnagy ünnepi beszédében az emlékezés fájdalmas, azonban erőt adó jelentőségét hangsúlyozta.

Major Tibor alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese nemzeti ünnepünk alkalmából a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát Lévai-Molnár Edina törzsőrmesternek, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége miatt, 30 és 20 év után Horváth Péter őrnagynak és Horváth Csaba Zsolt századosnak, valamint az Altiszti- Legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát 20 év után Katona József főtörzsőrmesternek adta át.

A megemlékezésen okleveleket adtak át, Békefenntartásért Szolgálati jelet, főtanácsosi, tanácsosi, főmunkatársi, munkatársi címeket és emléktárgyakat adományoztak.

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy
Fotó: Gajdos Milán hadnagy, Katona Gabriella

* * *

MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából negyven hivatásos katona és honvédelmi alkalmazott vehetett át elismerést október 21-én, Székesfehérváron.

A megemlékezésen elhangzott: ma olyan korban élhetünk, amikor hősként gondolhatunk azokra a honfitársainkra, akik utcára vonultak a vágyott szabadságukért és emberi jogaikért, a halaszthatatlan reformok végrehajtásáért.

Az ünnepi állománygyűlésen felolvasták Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnokának nemzeti ünnepünk alkalmából írt levelét. „Mint ’56 hőseinek, úgy számunkra is megadatik az a történelmi lehetőség, hogy 1956 szellemi örököseiként, a jelenkor küzdelmeit megvívjuk. Másként ugyan, más formában, más eszközökkel, de egy célért: hazánkért, a magyar nemzetért és annak biztonságáért” - olvasható a levélben.

A köszöntő kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség azért indította útjára a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programját, hogy új szemléletű, megreformált honvédelemmel biztosítsa hazánk védelmét, a magyar emberek biztonságát. A Magyar Honvédség parancsnoka levelében megköszönte az állománynak, hogy öregbítik a honvédség hírnevét, valamint gratulált azoknak, akik az elismerésben részesültek.

Az emléktárgyakat és okleveleket Vokla János ezredes, az MH 43. HVTE és a Székesfehérvári Helyőrség parancsnoka nyújtotta át azoknak, akik munkájuk során kiemelkedően teljesítettek.

Szöveg: Gyimóthy Levente
Fotó: Révész Csaba

* * *

MH Béketámogató Kiképző Központ

Az MH Béketámogató Kiképző Központ megemlékezésén az 1956-os történéseket, azok máig ható jelentőségét Kiss Róbert ezredes, a központ parancsnoka idézte fel.

„A jelen kor eseményeit nézve a nemzeti szuverenitás és a szabadság megvédése mindennapjaink feladata és mindannyiunk felelőssége. A mi közös vállalásunk kell legyen, hogy a következő nemzedékre biztonságos, erős, élhető és legfőképp egy önálló Magyarországot hagyjunk. Felelősséggel tartozunk azért, hogy soha ne merüljön feledésbe, mennyi áldozatot hozott nemzetünk azért, hogy a szabadság ellenségei ne győzedelmeskedhessenek felettünk. Kötelességünk, hogy a hősök emlékét megőrizzük, és az ifjúságnak elmondjuk: kik, mit és miért tettek 1956-ban” – fogalmazott a központparancsnok.

Szöveg és fotó: Kelemen Ilona

* * *

MH Anyagellátó Raktárbázis

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az MH Anyagellátó Raktárbázis katonái és honvédelmi alkalmazottai az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, résztvevőiről, az elesettekről október 22-én.

A megemlékezésen Győri Ádám főhadnagy ünnepi beszédében kiemelte: „Az ’56-os forradalom a világtörténelem egyik legtisztább forradalma volt. Résztvevői nem saját érdekeikért, hanem a hazáért, a hőn áhított szabadságért küzdöttek. 1956 októbere a nemzeti összefogás kivételes pillanata volt, amelyből nemzeti forradalom született.”

A szervezet parancsnoka az ünnepséget elismerések átadásával zárta.

Szöveg: Enzsöl Zsófia
Fotó: Háda István százados

* * *

Szentendre

A Görgey laktanyában is megemlékeztek az 1956-os eseményekről, amelyen az MH Transzformációs Parancsnokság és az MH Altiszti Akadémia mellett az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveletek Központ is képviseltette magát.

A rendezvényen nemzeti ünnepünk alkalmából elismeréseket adtak át, majd a megemlékezés részeként, a hagyományokhoz híven koszorút helyeztek el Mecséry János posztumusz altábornagy emléktáblájánál.

Szöveg és fotó: MH Transzformációs Parancsnokság

* * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a kialakult járványügyi helyzet és az azzal járó szigorítások miatt szűk körben emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról október 22-én, csütörtökön.

A hagyományokhoz hűen - a rendezvény előtt - az alakulat vezetői koszorút helyeztek el a Damjanich laktanyában található 1956-os kopjafánál. Ezt követően az állománygyűlésen Vágvölgyi Zoltán, Szentes Városi Könyvtár helytörténeti könyvtárosa ünnepi beszédében a szentesi történésekre helyezte a hangsúlyt.

„Mit üzen nekünk az 56-os forradalom helyi vezetőinek helytállása? Mindenekelőtt azt, hogy lehet harag nélkül, becsületesen küzdeni a jóért. Ám mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy ezeket a szavakat vitrinben őrzött szavakká változtassuk, amiket igaznak tartunk ugyan, de a hétköznapok során könnyen megfeledkezünk róluk... Igyekezzünk hát a humánum, a szeretet és a tisztesség talaján megmaradni. a magunk szűkebb és tágabb környezetében törekedjünk elkerülni a rosszat és megvalósítani a jót.”

Az ünnepség zárásaként Bartók Gábor alezredes, az alakulat törzsfőnöke elismeréseket adott át.

Szöveg és fotó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

* * *

MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

A csapatzászló bevonulása után a Himnusz dallamaival vette kezdetét az ünnepség. A beszédet követően elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájuk során kiemelkedően teljesítettek.

A zenei kíséretet az MH Légierő Zenekar Szolnok biztosította.

Szöveg és fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

* * *

MH 25. Klapka György Lövészdandár

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a tatai alakulat - a szigorú járványügyi szabályok betartása mellett - ünnepi állománygyűlést tartott a Klapka György Laktanya alakulóterén.

A megemlékezés első részében elismerések adtak át, majd Kádár Máté hadnagy ünnepi beszédében a történelmi esemény fontos momentumait felevenítve kiemelte a szabadságharc meghatározó alakjait, mindemellett a Kossuth Rádió korabeli közleményéből, valamint Janza Károly egykori honvédelmi miniszter parancsából is idézett. A megemlékezésen beszédet mondott Markovics Milán Mór százados, katolikus tábori lelkész is.

Szöveg: Bodnár Alexandra
Fotó: Petrovics Renáta

* * *

MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

Az 1956-os forradalom tiszteletére - az állomány tagjainak biztonságát figyelembe véve szűk körben, vendégek meghívása nélkül - tartott állománygyűlést a Honvéd Üdülő október 22-én, csütörtökön.

A nemzeti ünnep alkalmából Karajz Máté, valamint Berezvai Viktor honvédelmi alkalmazottak köszöntötték a résztvevőket, ezt követően Udovecz György hagyományőrző ezredes röviden ismertette az üdülőt érintő történéseket a forradalom idején. Az állománygyűlés személyügyi parancsok és határozatok ismertetésével folytatódott, majd elismerések átadásával zárult.

Szöveg és fotó: MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

* * *

Veszprém

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a vírushelyzetre való tekintettel nem a hagyományoknak megfelelő ünnepi állománygyűlés, hanem egy koszorúzás keretében rótták le tiszteletüket a Veszprémbe települt katonai szervezetek képviselői.

A város szívében található ’56-os Brusznyai emlékműnél koszorút helyezett el az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ képviseletében Bardon Tamás alezredes, parancsnokhelyettes, Borbély László alezredes, hadműveleti főnök, valamint Soós Gyula őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka.

Szöveg és fotó: Szedmák Péter hadnagy

* * *

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Ünnepi ezredsorakozón, valamint városi rendezvényeken emlékeztek meg az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójáról Győrben és Szombathelyen.

Október 22-én, csütörtökön a rakétaezred alakulóterén rendezett ünnepi ezredsorakozón Máté Milán őrnagy, a Vezetésbiztosító Zászlóalj törzsfőnökének emlékező gondolatai után elismerések átadása következett.

Az ezred – ahogy minden évben, idén is – a városi önkormányzatok által rendezett megemlékezéseken is képviseltette magát. A légvédelmi egység katonái október 23-án, pénteken Győrben és Szombathelyen tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharceseményei és hősei emléke előtt. A győri Golgota-emlékműnél szervezett városi ünnepségen Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka koszorúzott, míg a szombathelyi megemlékezésen a díszőrökön és koszorúvivőkön túl Bozsóki Attila alezredes, parancsnokhelyettes képviselte a légvédelmi rakétaezredet és helyezte el az emlékezés virágait.

Szöveg és fotó: Csekei Judit százados

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

A Debrecenben és Hódmezővásárhelyen megtartott október 23-ai ünnepi megemlékezéseken részt vettek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái is.

Debrecenben a megemlékező beszédek elmaradtak, de ennek ellenére katonai tiszteletadással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Az ünnepi megemlékezés a Kossuth téren az országzászló felvonásával kezdődött, majd az Államvédelmi Hatóság sortüzének áldozatai emlékére állított Kossuth utcai emléktáblánál koszorúzással folytatódott. A délelőtti ünnepségek az Egyetemi Református Templom előtti tér ’56-os emlékműnél értek véget, ahol a résztvevők megemlékezéssel adóztak a forradalom és szabadságharc hőseinek.

Hódmezővásárhelyen a zászlófelvonást követően a megemlékezések a Nagy Imre sétányon elhelyezett örökmécsesnél folytatódtak, ahol az ünnepség a megemlékezés virágainak elhelyezésével ért véget.

A rendezvényeken közreműködtek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrség zenekarai és díszelgő katonái.

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy
Fotó: Somogyi András törzsőrmester és a szerző felvételei

* * *

MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj katonái is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről.

Az alapkiképzésen résztvevő speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonák és kiképzőik a makói kiképzési helyszínükön emlékeztek meg a hős elődökről.

Először Gál József tartalékos százados, a területvédelmi zászlóalj társadalmi kapcsolatokért felelős tisztje tartott előadást a történelmi korszakról, illetve a forradalomhoz vezető eseményekről, majd Kiss Balázs százados, a Csongrád-Csanád megyei kiképző század parancsnoka elevenítette fel a szabadságharc katonai eseményeit és ismertette annak harcászati sajátosságait.

A megemlékezés gyertyagyújtással zárult: a katonák egy-egy mécsessel és egy perces néma vigyázzállással emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről.

Szöveg és fotó:  MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj 

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségeiben szűk körű sorakozók keretein belül adták át az október 23-i elismeréseket. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére - a kialakult járványügyi helyzet figyelembe vételével - az állomány tagjainak biztonságát szem előtt tartva, szűk körben tartották meg az ünnepélyes sorakozókat.

Debrecenben Szloszjár Balázs dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, Hódmezővásárhelyen pedig Tóth István ezredes, parancsnokhelyettes adta át az elismeréseket és szolgálati jeleket. Az áldozatok emlékére a hódmezővásárhelyi laktanya könyvtárában „Tetteiket nem feledjük” címmel az 56-os eseményekre emlékező kiállítás látható, ahol a korhű képek másolatai mellett könyvtárból kölcsönözhető könyveket helyeztek el.

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy

Fotó: Szalka Miklós őrvezető és Tisza Zoltán