Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az altiszti kar a honvédség gerince”

Interjú Négyesi Tibor főtörzszászlóssal

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: archív |  2021. július 16. 16:52

Tizenkét hetes, keresztféléves, alap altiszti tanfolyamot tartottak a szentendrei MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ bázisán április 19. és július 9. között. Az altisztek képzéséről és ennek tapasztalatairól beszélgettünk Négyesi Tibor főtörzszászlóssal, a központ parancsnokával.

Négyesi

A napokban befejeződött keresztféléves tanfolyam gyakorlatilag mindenben megegyezik a normál rendben tartott tizenkét hetes alap altiszti képzéssel, amelyen a különböző katonai szervezeteknél szolgáló legénységi állomány tagjai vesznek részt. A fő különbséget jellemezve Négyesi Tibor főtörzszászlós elmondta: „A keresztféléves képzés során viszont egy vegyes csapattal dolgozunk együtt, mivel az egészségügyi katonák mellett találkozhatunk más fegyveres testülettől a Magyar Honvédséghez érkező katonákkal is, valamint nagy számban vesznek részt a tanfolyamunkon önkéntes tartalékosok is.”. A más fegyveres testületektől érkezők sok esetben már viselnek valamilyen altiszti rendfokozatot, azonban katonai szakmai végzettségük még nincs meg, így számukra is kiváló lehetőség a tizenkét hetes tanfolyam. „Ebben a tizenkét hétben a vezetői képességek elsajátítására különösen nagy hangsúlyt fektetünk. A hozzánk érkezők a szakmai alapokkal már tisztában vannak, valamint az alapkiképzésük is megtörtént. Mi ebben a tizenkét hétben olyan tudást adunk át nekik, amelynek köszönhetően jól felkészült altisztként térhetnek vissza az alakulatukhoz” – hangsúlyozza az altisztképző központ parancsnoka.

A tanfolyam során a leendő altisztek a beosztásuk teljes spektrumát megismerik. „A többi tanfolyamunkhoz hasonlóan, természetesen itt is fontos szerepe van a fizikai felkészítésnek. Képzésünk alapfilozófiája, hogy fitt, vezetőképes altiszteket biztosítsunk a Magyar Honvédség számra” – emeli ki Négyesi Tibor főtörzszászlós. A fizikai felkészítés mellett, a katonák mentális és szellemi képzésére is nagy hangsúlyt helyeznek. A tizenkét hét alatt szakmai kommunikációt, vezetéselméletet, harcászati ismereteket sajátítanak el, és lövészeten is részt vesznek.

altisztképzés_1

A főtörzszászlós a tanfolyam legnagyobb kihívását abban látja, hogy egy felkészültségi szintre hozzák a katonákat: „A tanfolyamra érkezők életkor szempontjából is vegyesek. Ebből fakadóan vannak, akikben még frissen élnek az alap katonai ismeretek és természetesen vannak, akik igénylik, hogy ezeket részletesebben felelevenítsük. A cél az, hogy a tizenkét hét végén sikeresen letegyék a végzettségüket igazoló vizsgát”. Azt, hogy Szentendrén jól működik a képzés a számok igazolják: a nemrég véget ért keresztféléves tanfolyamot 116 fő kezdte meg áprilisban és ebből 114 katona sikerrel vette az akadályokat.

„Az általunk kibocsátott katonák azonos kompetenciákkal és ismeretekkel felvértezve térnek majd vissza az alakulatukhoz. Altisztjeink ugyanazon a magas felkészültségi szinten teljesítenek majd szolgálatot Debrecenben, mint Tatán, Kaposváron vagy éppen Székesfehérváron” – fogalmazza meg a tanfolyam fő küldetését az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ parancsoka. Az altisztek egységes képzettségének köszönhetően a különböző alakulatok és katonai szervezetek lövészeti, harcászati foglalkozásai is ugyanabban a rendszerben zajlanak, az ország minden pontján.

Acélkocka

„Az altiszti kar a honvédség gerince” – mutat rá az altiszti kar fontosságára Négyesi Tibor főtörzszászlós. „Fontos láncszemei a hadseregnek, mivel a legénységi állomány és a tiszti kar között töltenek be összekötő szerepet. A katonák napi életének a vezetése, szervezése a feladatuk. Munkájuk alapvetően befolyásolja minden művelet sikerességét” – teszi hozzá.

A tizenkét hetes, keresztféléves tanfolyamot sikeresen elvégző 114 katona július 17-én, szombaton tett esküt Budapesten, a Hősök terén.

altisztavatás_Főpróba_galéria (4)
Kapcsolódó cikkek