Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az An–70-es típussal újul meg az orosz katonai teherszállító flotta

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. június 3. 12:15

Az orosz légierő képviseletében Viktor Kacsalkin altábornagy nyilatkozott május utolsó napján a katonai teherszállító repülőgép flotta jövőjéről. Mint elmondta: 2020-ig számos új repülőgépet vesznek át, a sokáig problémákkal küzdő An–70-es pedig szintén megjelenik majd a flottában.

„2014-től megkezdődik az új Iljusin Il–76-MD90A és a modernizált Il–76MD típusok leszállítása. Mindezek mellett 2020-ig 60 Antonov An–70-es, illetve 25 darab, különböző modifikációjú An–124 Ruszlán is érkezik az orosz légierőhöz" – mondta el Kacsalkin. Az orosz katonai teherszállító repülés nem tervezi külföldi gyártású gépek vásárlását, Kacsalkin szerint, a külföldi típusok egyáltalán nem érdeklik őket, hiszen az orosz technika tökéletesen megfelel elvárásaiknak.

Az An–70-es programot Oroszország és Ukrajna közösen finanszírozza, habár az orosz fél 2006-ban egyszer már kilépett a közös programból: az orosz légierő akkori parancsnoka szerint nem volt szükség az új típusra, inkább a modernizált Il–76-osnak szavazott bizalmat. Az oroszok később ismét csatlakoztak az An–70-es programhoz, 2020-ig pedig 60 darabot vesznek át.

1595936729
 

Címkéklégierő