„Az ember nem tud közömbös maradni”

Kucsma Ilona húsz évvel ezelőtt kezdett el a Magyar Vöröskeresztnél dolgozni. Mint mondja, szeret az embereken segíteni, ám ebben a munkában rengeteg izgalom is van: a keresési ügyek egyben érdekes nyomozásokat is jelentenek. „Talán kívülről unalmasnak látszik a tevékenységünk, hiszen irodai munkáról van szó, a számítógép előtt dolgozunk – igaz, az egész világgal kapcsolatban vagyunk", mondja a magyar Vöröskereszt Keresőszolgálatának vezetője.

A szolgálat az I. világháború óta létezik – akkoriban ugyanis nagy szükség volt tevékenységére. „Először a háború sérültjeinek ápolása, életek mentése volt a Vöröskereszt feladata, majd a fogságba esett hadifoglyok, eltűnt katonák eseteivel kapcsolatban hamar felmerült a kérdés, hogy hogyan találják meg a családtagok hozzátartozóikat. A háborús sebesülteken segítő szervezet alapszolgáltatásává vált tehát a keresés. Minden országban, ahol létezik Vöröskereszt, kötelezően működik egy keresőszolgálat is. Van, ahol kisebb csoport dolgozik – nálunk mindössze három személy -, és van, ahol többen: Lengyelországban harminc főből áll a szervezet", magyarázza Kucsma Ilona.

Keresés a fronton

Mint azt a vezetőtől megtudtuk, a személyi adatok megléte elengedhetetlen a kereséshez, hisz ezek alapján tudják

Mint azt Kucsma Ilona mondja, a munka során mindenképpen fontos, hogy ha meg is halt a keresett személy, az őt kereső legalább azt megtudja, hogy hozzátartozóját hová temették, valamint hogy milyen betegségben és mikor hunyt el. De előfordult már olyan eset is, hogy elhunytként kerestek valakit, és kiderült, hogy túlélte a háborút.

Nemes Ilonka néni

„Nemrégiben megállapodást kötöttünk a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, amely során a két szervezet adatokat adott át egymásnak. Ha megtudjuk valakiről, hogy valamely hadifogolytáborban halt meg, akkor az intézettől kapott adatbázis segítségünkre lehet a keresésben", mondja a vezető, akit a Vöröskereszt Keresőszolgálatának honlapján található történetekről is kérdezek, a portálon ugyanis számos szívbemarkoló egyedi esetre lehet bukkanni.
A kérdésre, hogy mennyire válik egy-egy ügy személyessé, Kucsma Ilona azt mondja: minden egyes esetet átélnek a Keresőszolgálat munkatársai, függetlenül attól, hogy élő vagy halott személy a főszereplő. „Az ember nem tud közömbös maradni, hiszen hamar élővé válik egy történet az adatok birtokában, és ahogyan körvonalazódik a kép, egyre nehezebb érzelemmentesen kezelni a történeteket. Jelen pillanatban 800 olyan ügy van folyamatban, amit még nem zártunk le, egy-egy keresés pedig több évet is felölelhet. Csak akkor zárjuk le a kutatásokat, ha már semmilyen ötletünk nincs a továbbiakra. Épp a mai nap akadt a kezembe egy olyan ügy, melyet tíz évvel ezelőtt kezdtünk el felgöngyölíteni. Egy öt gyerekes lengyel zsidó családot megmentett egy magyar asszony. A család – aki jelenleg Ausztráliában él – tíz éve a Vöröskereszthez fordult segítségért, hogy meg tudják neki köszönni, hiszen az életük ennek a X. kerületben élő nőnek volt köszönhető. A hölgy eleinte a lakásán bújtatta őket, majd egy Nyíregyháza környéki kis faluban élő rokonoknál. Nos, már tíz éve keressük Nemes Ilonka nénit", meséli Kucsma Ilona, aki azt is elmondja, korábban Ilonka néni levelezett a családanyával, és egy régi boríték alapján el tudták indítani a keresést. „Lakcím alapján nem találtuk meg, ráadásul a nevéről is kiderült, hogy a vezetéknév a férjéé. Évekig leveleztünk a levéltárakkal és mindenhonnan negatív válaszokat kaptunk, majd végül a Fővárosi Levéltár megnézte a népszámlálások adatait, és be tudták azonosítani Ilonka nénit – azt is megmondták, hogy már elhunyt. Tőlük tudtuk meg azt is, hogy 1906-ban született. Kiderült, hogy született két lánya, a következő lépés tehát a lakcímnyilvántartó volt, ami alapján megtalálták az egyik lányt. A másik lány nem szerepelt a nyilvántartásban, ami jelentheti azt is, hogy külföldre költözött. Itt már le is zárhattuk volna a keresést, de még mindig nem adjuk fel, hogy megtaláljuk a gyermekét: írtunk egy levelet az osztrák Vöröskeresztnek, hiszen az 56-os menekültek nyilván vannak tartva, és próbálkozunk a születésük szerinti anyakönyvi hivatalnál is keresni, hiszen lehetséges, hogy ott kiderül, mikor és hol halt meg, és annak alapján lehetne túlélő hozzátartozót keresni."

Segítség kamerával

„Volt olyan eset is, mikor a Magyar Televízió segítségével sikerült Ausztráliából hozzátartozókat idehozni, de mi foglalkoztunk azzal az üggyel is, amelynek főszereplője az a néni volt, akit végül Vujity Tvrtko vitt ki Ausztráliába, hogy találkozzon testvérével. Ez az eset sokáig húzódott, ám miután a keresés sikeres volt, a hölgy még sokszor betért hozzánk utána hálálkodni", teszi hozzá Kucsma Ilona, aztán elmesél egy másik ügyet is, mely szintén – akárcsak Ilonka néni esete – reménytelennek tűnt. „Egy menekülttáborban egy magyar férfinek és egy lengyel nőnek gyermeke született, ám a háború után hazatelepítették őket külön-külön. A férfi tudta gyermekének nevét és azt is, hogy mikor született, így a hatvanas években megpróbálta megkeresni a Vöröskereszten keresztül, ám sajnos sikertelenül: a nő és gyermeke Ausztráliába költöztek. Ez tehát egy lezáratlan történet volt, ám mindeközben a fiú is elkezdte édesapjának felkutatását – igaz, ő csak az apa keresztnevét tudta. Azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy keressük meg György nevű apját. Az ausztrál kolléga elküldte az ügy adatait a németországi nemzetközi keresőszolgálathoz (ez a szervezet a holokauszt áldozatairól tart nyilván egy hatalmas adatbázist). A fiú keresése nyomán kiderült, hogy édesapja korábban ugyanitt kereste őt, így kiderült az apa neve is. Ugyan az apáról kiderült, hogy már nem él, ám arra is fény derült, hogy a fiúnak van egy féltestvére. Óvatosan közelítjük meg ilyenkor a kérdést, hiszen ezek érzékeny ügyek, ám végezetül óriási volt az öröm, a német újságokban is cikkeztek az ügyről és a két fiú nagy találkozásáról."

Kucsma Ilona a honvedelem.hu érdeklődésére elmondja, a keresések mindig nagyobb eseményekkel – a román forradalommal, a balkáni háborúkkal, és legutóbb a 2006-os kárpótlással – állnak összefüggésben. „A Központi Irattár ezekben az időszakokban rengeteg munkát kapott, és nekünk is megháromszorozódott a munkánk – még napjainkban is van kárpótlással kapcsolatos ügyünk, bár a hullám már lecsillapodott, jelenleg az utólagosan bekért kérvényekkel foglalkozunk."

A Keresőszolgálat vezetője azt mondja, a szervezet által végzett keresések 59-60 százalékban sikerrel végződnek. „A holokauszttal összefüggő kereséseknél kevesebb sikert érünk sajnos el, hiszen sokukról – különösen az auschwitzi haláltáborokban meghaltakról – nincs semmilyen adat. Ám a második világháborús esetekről tudni kell, hogy nagyobb most a sikerességi ráta, mint a kilencvenes évek első felében, vagy a nyolcvanas években. Egyrészt azért, mert a rendszerváltás után sok levéltár felszabadította az információkat – köztük a Moszkvai Központi Levéltár is -, amely az ottani táborokban elhunyt több tízezer elhunyt magyar hadifogoly, internált személy nevét adta át a magyaroknak. Másrészt a számítógépes technika fejlődésével ezeket a listákat könnyű kereshető formába hozni és elérhetővé tenni. A Holokauszt Emlékközpont pár évvel ezelőtt kezdte el feldolgozni az adatokat, és egyre több a hozzáférhető adat a külföldi adatbázisokban is."