Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Emlékparki Nyár is része a honvédelmi nevelésnek

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2021. június 25. 22:45

„Nagyon fontos, hogy a fiatalok is úgy gondolják, mint mi, felnőttek: a haza a legfontosabb. A kulturális programok mellett a nyári ifjúsági honvédelmi táborok is részben ezt a célt szolgálják” – szögezte le Benkő Tibor honvédelmi miniszter, június 25-én, pénteken, Pákozdon.

Pákozd (6)

Kiállításokkal és koncertekkel várja látogatóit a kilencedik alkalommal megrendezett Emlékparki Nyár elnevezésű kulturális programsorozat Pákozdon, a Katonai Emlékparkban. A rendezvénysorozat fővédnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter megnyitójában elmondta: rendkívül fontos, hogy az itt jelenlévő fiatalok is úgy gondolják, a haza mindennél fontosabb.

„Az emlékparkban a magyar hadtörténelem és a honvédelem fogalma találkozik a hazafias honvédelmi nevelés fogalmával. A kulturális programokon kívül a nyárhoz hozzátartoznak az ifjúsági táborok is, amelyeknek rendkívül nagy szerepük van abban, hogy helyt tudjunk állni a honvédelmi nevelés terén. Úgy kell nevelnünk gyermekeinket, hogy azonosulni tudjanak a haza iránti elköteleződés gondolatával” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: a hon védelmének a fogalma részben Pákozdon született meg. Benkő Tibor szerint a világjárvány ideje alatt az állampolgárok megtanulhatták, hogy a katonák nem csupán fegyverrel állhatnak a lakosság rendelkezésére, hanem más módokon is, például kórházparancsnokként vagy éppen az intézmények fertőtlenítésekor.

Pákozd (5)

L. Simon László országgyűlési képviselő köszöntőjében rámutatott arra, hogy a térségben a civil és a honvédelmi szféra együttműködése példaértékű. Ismertette továbbá a nyár végén útjára induló, a Hazáért Körút elnevezésű rendhagyó program egyes részleteit is.

A megnyitó részeként adták át az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, valamint a Székesfehérváron települt alakulatok közreműködésével felújított harcárkot. Antal László ezredes, a műszaki alakulat parancsnoka elmondta: a munkálatok során a harcárok teljesen megújult és immár az időjárástól függetlenül is alkalmas arra, hogy az idelátogatóknak ízelítőt adjon a háborús körülmények mindennapjairól.

Pákozd (11)

Az Emlékparki Nyár kulturális programsorozat keretében koncertet ad többek között a Honvéd Férfikar, amely a megnyitón is szórakoztatta a közönséget.

A megnyitón – mások mellett - jelen volt Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese, valamint Spányi Antal megyéspüspök.