Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ISAF végzett az al-Kaida egyik vezetőjével

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 29. 15:38

Az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) végzett az al-Kaida terrorhálózat afganisztáni szervezetének második számú vezetőjével.

A NATO vezette erő május 29-én, kedden kiadott közleménye szerint a szaúd-arábiai születésű Szahr at-Táifi – akit Musták és Naszím néven is emlegetnek – a keleti Kunar tartományban egy másik terroristával együtt vesztette életét egy légi csapásban vasárnap. Civil áldozata nem volt a támadásnak, és anyagi károk sem keletkeztek – tették hozzá a közleményben.

Táifi az Isaf szerint gyakran utazott Pakisztánba, ahonnan az al-Kaida legmagasabb szintű vezetőinek utasításaival, fegyverekkel és külföldön toborzott harcosokkal tért vissza Afganisztánba.

Pakisztánban számos al-Kaida vezető keresett menedéket a szomszédos országból, miután az Egyesült Államok vezette szövetséges erők 2001-ben megtámadták az ázsiai országot. Afganisztáni jelenlétük száma jelenleg már csekély, de Pakisztánban sem érezhetik magukat biztonságban az amerikai pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott támadások miatt. Tavaly egy amerikai kommandó a pakisztáni Abbottábádban egy rajtaütés során végzett a terrorhálózat vezérével, Oszama bin Ladennel is.

Eközben a legbiztonságosabbnak tartott középső Bámiján tartományba nagy számban szivárogtak be tálib felkelők a szomszédos Baglán tartományból. A bámijáni rendőrfőnök elmondta, hogy a támadók út menti pokolgépeket helyeznek el, biztonsági ellenőrzőpontokra támadnak és kormányépületek ellen öngyilkos merényleteket hajtanak végre.

Bámiján biztonsági felügyeletét már tavaly nyáron átvették a helyi erők. A felkelők most indított támadása miatt a bámijáni hatóságok kérték a központi kormányzatot, hogy küldjön erősítést, mert a helyi rendőrség létszáma nem elegendő a tartomány megvédésére. A belügyminisztérium helyettes szóvivője közölte, hogy rendőröket és fegyverutánpótlást küldenek a tartományba.