Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“Az iszlám nem ismer határokat”

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 26. 8:53

Öngyilkos robbantó támadt egy kanadai katonai konvojra vasárnap a dél-afganisztáni Kandhárban, s a merényletnek egy afgán fiú esett áldozatul. Az amerikai vezetésű koalíciós erők egy katonája nyugat-afganisztáni hadműveletben vesztette életét.

Abdul Karim afgán rendőrtiszt elmondása szerint a kandahári öngyilkos akcióban két másik fiú megsebesült. Fraser Clark százados, a kanadai erők szóvivője pedig arról számolt be, hogy három NATO-katona is megsebesült a merényletben. Helyszíni tudósítók szerint egy katonai jármű megrongálódott.

A nyugati Faráh tartományban hadművelet közben vesztette életét a koalíciós erők egy katonája – közölte az amerikai hadsereg. Egy afgán rendőrségi tisztviselő elmondása szerint két afgán rendőr és több tálib fegyveres is meghalt az akcióban, amely tálibok rejtekhelyei ellen irányult. Idén már több mint 1200-an – többségükben tálib felkelők – vesztették életüket az afganisztáni harci és terrorcselekmények következtében.

A NATO kemény hangon figyelmeztette vasárnap Kabulból az Afganisztánnal szomszédos Pakisztánt: ne hagyja, hogy a tálibok veszélybe sodorják a szövetség katonáit és küldetését. Mark Laity NATO-szóvivő arra utalt, hogy az iszlámábádi kormányzat béketárgyalásokba kezdett a helyi iszlamistákkal.

“Pakisztán nem ellenségünk, és foglalkoznia kell saját problémáival, de tekintetbe kell vennie a mi álláspontunkat is – mondta a szóvivő. – Szuverén joga egyezményeket kötni, ahogy nekünk is jogunk van reagálni, ha ezek a megállapodások veszélybe sodorják katonáinkat és küldetésünket."

“Az iszlám nem ismer határokat, és a dzsihád (szent háború) Afganisztánban folytatódni fog" – fenyegetőzött szombaton Baitullah Mehszúd, a Pakisztáni Tálibok Mozgalmának (TTP) vezetője. A NATO-szóvivő ezzel kapcsolatban megjegyezte vasárnap, hogy “a felkelők tevékenységének erősödését tapasztaltuk Afganisztán keleti részén, amit csak a pakisztáni katonai tevékenység korlátozása idézhetett elő".