Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz-indiai partnerkapcsolat a tét

Szöveg: Háború Művészete |  2009. július 8. 8:34

Kérdésessé vált Indiában az oroszoktól vásárolt repülőgép-hordozó – az Admiral Gorshkov – érkezése, mivel Oroszország késlekedik a hajó felújításával, ami az indiaiak számára jelentős pluszkiadást is jelent. A problémás részletek tisztázására a közelmúltban Moszkvában találkozott a két fél, ahol a végleges átadási időpont és a költségek képezték a vita tárgyát.

A legfrissebb hír pedig már az orosz elnök kijelentése kapcsán látott napvilágot, mely szerint 2012-ben mindenképpen át kell adniuk Indiának az „úszó szigetet", mivel a további késlekedésnek akár komoly következményei is lehetnek…

Medvegyev elnök kifejtette, hogy jelenleg a Gorshkov-project az egyetlen, ami függőben van a két ország között, így kiemelkedő jelentősége van a repülőgép-hordozó határidőre való leszállításának, többek között azért, mert ez hatással lesz Oroszország és India jövőbeni kapcsolatára is.

Az Indiában Vikramaditya néven hadrendbe álló hajó felújítási és átadási költsége a Rosoboronexport és az indiai haditengerészet 2004-ben megkötött szerződésének értelmében másfélmilliárd dollár értékű volt. Az oroszok azonban rosszul mérték fel a Gorshkovon elvégzendő munkálatokhoz szükséges időt és költséget, így az eredeti összegen felül további 1.4 milliárd dollárt kértek volna Indiától, ami már elfogadhatatlan számukra.

A jelenlegi információk szerint a végső összeg az eredeti másfélmilliárd dollár helyett így 2.2 milliárd dollár lesz. Az átadási dátum pedig 2008-ról 2012-re módosult.