Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtizedelik a harckocsi állományt

Szöveg: Háború Művészete |  2009. július 8. 8:30

Orosz tömegtájékoztatási eszközök július elején közölték a legújabb – katonai hírforrásra hivatkozva – az orosz hadsereg reformját radikálisan érintő terveket. Ez alkalommal a harckocsizó csapatok csökkentése van napirenden.

Az átalakítás nemcsak szervezeti változásokat jelent, hanem a hírek szerint radikális csökkentést, melynek során a meglévő harckocsi állomány kilencven százalékát is leszervezik. Hivatalosan még nem erősítették meg a hírt. Mindazonáltal a hírt támasztja alá az a tény, hogy új technika kis számban érkezik az egységekhez, és az orosz harckocsipark sokszínűsége nemcsak frissítést igényel, hanem arra való törekvést is, hogy lehetőség szerint egy típus köré épüljön fel a technikai állomány.

2008 szeptemberében, a Harckocsizók Napja alkalmából az orosz hadsereg szárazföldi csapatainak főparancsnoka adott interjút hadsereg hivatalos lapjának, a Krasznaja Zvezdanak (Vörös Csillag).

A beszélgetés során több érdekes dolgot mondott el a harckocsizó csapatok helyzetéről, valamint a fejlesztés lehetőségeiről, bár az ünnepi interjú nem volt túl optimista hangvételű.

A harckocsizó csapatok alapvető problémája, amely Vlagyimir Bolgyirev hadseregtábornok, a szárazföldi csapatok főparancsnoka szerint a volt Szovjetunióról maradt Oroszországra, a sokszínűség, ami esetünkben a sok típusra utal.

Jelenleg a harckocsi arzenálban különböző korszakok és nemzedékek harckocsi típusai találhatók meg, úgymint a T-62, T-64, T-72, T-80, T-90, valamint ezen típusok különböző modifikációi. Fő típusnak a T-90 számít, azonban mint ahogyan arra Bolgyirev is utalt, ez a típus még csekély számban áll rendszerben az alakulatoknál.

Címkékharckocsi