Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az számít sikernek, ami nem történt meg”

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. május 26. 12:45

A New York-i Times Square-en történt sikertelen bombamerénylet után nem sokkal letartóztatták, majd vádat emeltek a pakisztáni származású amerikai állampolgár ellen, aki azóta vallomást is tett. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a merénylet szálai Pakisztánba vezetnek, annak súlyos következményei lehetnek.

Május 1-jén pokolgépet találtak Nem York-i Times Square-en, egy gépkocsiban. A bombát hatástalanították, a teret kiürítették és több órára lezárták.
Kőműves Anita, a Népszabadság munkatársa éppen a téren tartózkodott. „Senki nem tudta, mi történik, éppen ezért szerencsére nem is volt pánikhangulat. Egyszer csak elkezdték kordonok mögé terelni az embereket a rendőrök", mesélte a honvedelem.hu-nak az újságíró. „Mindez nagyjából hét körül történt. Mikor 11 óra magasságában újból visszatértem a helyszínre, még akkor sem mondtak semmit a rendőrök, ám akkor már az interneten tájékozódtunk, mi is történt." A merénylő, Faisal Shahzad vallomásából azóta kiderült, hogy több helyszínen is robbantást tervezett.

1595902514

„Érdekes jogi esetről van szó, hiszen az Egyesült Államokban 1966 óta létezik egy jogszabály, miszerint akit letartóztatnak, azt értesíteni kell a jogairól. A hatóságok ebben az esetben azonban kihallgatták a férfit, bizonyos mértékben tehát ezt a szabályt áthágták – mikor nemzetbiztonsági ügyekről van szó, akkor ezt az alkotmányos jogszabályt mellőzni lehet, és ki lehet hallgatni a gyanúsítottat anélkül, hogy felhívnák a figyelmét a jogaira", mondta lapunknak Magyarics Tamás, a  Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese.
„Miután kihallgatták, megállapították, hogy Pakisztánban tartózkodott több hónapon át, valamint azt is, hogy az iszlám radikális változatát követi", tette hozzá a szakértő.

Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton a sikertelen merényletet követően úgy fogalmazott: ha bebizonyosodik, hogy a szálak Pakisztánba vezetnek, akkor az esetnek rendkívül súlyos következményei lehetnek.
„A legfőbb kérdés itt az Egyesült Államok és Pakisztán viszonya, hiszen a férfi Pakisztánban való öt hónapos tartózkodása feltehetően felkeltette az ottani hatóságok figyelmét is. Az, hogy nem értesítették az amerikai hatóságokat arról, hogy potenciálisan veszélyes lehet – mert kiképzést kapott, vagy veszélyes kapcsolatai vannak -, az amerikai-pakisztáni viszonyt is megronthatja. A amerikaiak sokszor bírálják a pakisztániakat, hogy nem kellő lelkesedéssel vesznek részt a terrorizmus elleni harcban, és azzal gyanúsítják a pakisztáni titkosszolgálatot, hogy a szervezeten belül sokan a tálibokat támogatják. Ez ismét egy újabb szereplőt emel be a történetbe, hiszen az Afganisztán-Pakisztán viszony nemcsak ennek a két országnak a viszályát jelenti, hanem India szerepét is kiemeli", magyarázta Magyarics Tamás. A szakértő kiemelte: Pakisztán úgy véli, hogy Afganisztán támogatja a hivatalos kormányt, ezért támogatják a kormányellenes erőket. Mint mondta, Pakisztán azért tart egy indiai-afganisztáni együttműködéstől, mert az Egyesült Államok újabban a térség országai közül Indiát tekinti első számú partnernek. „Nemrég egy olyan nukleáris megállapodást kötött egymással Amerika és India, amelyet korábban még más országgal soha nem kötöttek, ez pedig felkeltette a pakisztáni vezetés figyelmét. Mindemellett van még egy kritikus pont, mégpedig Kína: sokan bizonyos amerikai-kínai rivalizálást prognosztizálnak a következő évtizedekre, Kínának viszont India lehet regionális riválisa . Ha az Egyesült Államok Indiát támogatja, annak olyan tágabb értelmezése is lehet, hogy Kínával szemben szeretnék a világ legnagyobb demokráciáját – egymilliárd emberrel – megerősíteni", emelte ki a szakértő.

1595902514

Az amerikai külügyminiszter szavaira reagálva a külpolitikai szakértő azt mondta: valóban súlyos következményei lehetnek tehát, ha kiderül a pakisztáni szál, mert esetleg Amerika – mint már korábban volt erre példa – figyelmen kívül hagyja Pakisztán szuverenitását, és támadásokat indít pakisztáni célpontok ellen.

Magyarics Tamás az Egyesült Államok jelenlegi közbiztonságával kapcsolatban azt mondta: mostanra feltehetően több légimarsall van a gépeken, ám természetesen senkinek nem kötik az orrára, milyen változásokat eszközöltek, ahogyan azt sem, hogy milyen rendszabályokat, akciókat léptettek életbe a közbiztonság érdekében.
„Nemrég egy karikatúra jelent meg az egyik amerikai hetilapban, amelyben Janet Napolitanónak, az amerikai Nemzetbiztonság Hivatal vezetőjének éppen jelentést tesz egy beosztottja, aki azt mondja: a leghatékonyabb védelem az, hogy a terroristák ügyetlenek. Az úgynevezett cipőbombás merénylőtől kezdve a múlt karácsonykor a repülőgépet felrobbantani szándékozó nigériai fiatalemberig vagy a mostani pakisztáni merénylőig meglehetősen sok próbálkozás történt az elmúlt időszakban. A terrorizmus elleni harc jellemzője az, hogy a sikerekről keveset hallani – hiszen az számít sikernek, ami nem történt meg. Mindenképpen pozitív előrelépés, hogy semmilyen komolyabb akció nem történt 2001. szeptember 11. óta – leszámítva e meghiúsult merényleteket. Az utóbbi kilenc évben nem történt egy sikeres támadás sem, ennek az egyik olvasata az, hogy hatékony az elhárítás, a másik pedig, hogy a terroristák máshova tették át a súlypontokat."