Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Azért a két hajtómű…

Szöveg: Trautmann Balázs |  2008. augusztus 16. 20:05

…az két hajtómű. Ennek az igazságnak az alátámasztására elegendő volt megfigyelni a Spanyol Légierő Eurofighter Typhoon vadászbombázó repülőgépének műrepülését. A dolog külön érdekességét az adta, hogy először mutatott be ilyen programot ez a típus Magyarországon. A pilóta szemmel láthatóan korlátozások nélkül repülte meg a kűrjét, kihasználva a két EJ200-as hajtómű minden erejét.

A mai napi különlegességek között lehet még megemlíteni a Finn Légierő elfogóvadász szerepkörben tündöklő F-18C Hornet repülőgépét. A pilóta itt is kihasználta a kettős tolóerő minden előnyét, s kemény, feszes programmal kápráztatta el a délutáni napsütésben fürdő nézőközönséget.

Azt sem árt megemlíteni, hogy a 10. kecskeméti rendezvény szervezése az eddigi legjobbra sikerült: mind a beléptetés, mind az olyan apróságok, mint például a folyamatos szemétfelszedés zökkenőmentesen zajlott.

A kora délutánra már kellemesebbé váló időjárásban több mint 40-50 ezren követték ámulattal a Frecce Tricolori 10 darab Aermacchi MB-339-A/PAN valóban sokszínű (piros, fehér és zöld füsttel bőven átitatott) mutatványait.

1595879148
A kommentátor részéről kedves és nemes gesztus volt a 70 éves Magyar Légierő köszöntése.

A rendezők reményei szerint vasárnap az előrejelzések szerint még a mainál is jobb repülőidő várja majd mind a résztvevőket, mind a látogatókat, így remélhetőleg még a mai nézőszámnál is többen töltik napjukat Kecskeméten, a kerozinfüst hazai fővárosában.

fotó: Galovtsik Gábor

1595879148
1595879148
1595879148
Címkéklégierő