Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bakancsos túra iskolásoknak

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. október 2. 7:49

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetsége második alkalommal hirdette meg Várpalota általános iskoláiban a „Bakanccsal a hősök nyomában” elnevezésű Bakony harci túrát. A rendezvénynek az MH Bakony Harckiképző Központ adott helyszínt és biztosították a verseny zavartalan lebonyolítását.

A harci túrára a város tizennégy iskolájából küldtek csapatokat és csatlakozott a versenyhez a várpalotai nagycsaládosok egyesülete is. A rendezvényre érkező gyerekeket Fürst Tamás ezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka köszöntötte. A verseny első részében a kiírásban meghirdetett különleges „házi feladattal" kellett a csapatoknak bemutatkozniuk. Emellett az indulás feltétele volt  egy, a csapathoz kötődő zászló elkészítése és egy induló betanulása is.

A bemutatkozást követően indulhatott a túra, amelyen nyolc kilométeres pályát kellett leküzdeniük a csapatoknak. A kilenc állomáshelyes túrát a várpalotai lőtéren jelölték ki a szervezők, a résztvevőknek nem egyszer úttalan utakon kellett eljutniuk egyik pontról a másikra.

1595908205
 

Az első állomáshelyen történelmi totó várt a résztvevőkre, majd jöttek a további feladatok: kérdések a lőtéri biztonsági rendszabályokról, kötélmászás, kézigránátdobás, íjászat, paint ball lövészet, képkirakó, sebesült szállítás.

Az izgalmas versenyen az első helyet a Bakonyi Apródok, a másodikat a Raptorok szerezték meg, a dobogó legalsó fokára pedig a Légiósok csapata állhatott fel. A rendezvényt Fürst Tamás ezredes zárta be. Elmondta: bízik benne, hogy a rendezvénnyel sikerült a gyerekek figyelmét felkelteni a katonai pálya és a honvédelem iránt.

1595908205
 

1595908205
1595908206
1595908206
 

Fotó: A szerző és Szilágyi Lászlóné százados