Véget ért a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 17. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett idei első harcos tematikájú honvédelmi tábor Soponyán.
![11](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/64d49ddc50848946630629.jpg)
Az első nap sorakozóval és táborparancs kihirdetésével indult, majd csapatépítéssel és Gripen szimulátor kipróbálásával folytatódott. A hét folyamán – a harcos tematika révén – természetesen nem maradhatott el a paintball, valamint a túlélési és tereptan ismeretekkel való ismerkedés sem. Emellett az elsősegélynyújtás terén a táborozók megtanulták, miként kell szakszerűen újraéleszteni valakit és azt is, hogy mi a teendő eszméletvesztés esetén. A fiatalok egy teljes napot töltöttek el Pákozdon, a Katonai Emlékparkban, ahol lézerharcban és akadálypályán mérethették meg magukat, majd a Pákozdi Pagony Arborétum és Vadasparkba tettek kirándulást, végül rövid menetgyakorlattal zárták a délutánt.
A diákok a fentiek mellett számos további élménnyel gazdagodtak: Balatonkenesén a strandolás mellett vízi akadálypályán tehették próbára képességeiket, Soponyán pedig Airsoft céllövő verseny várta őket. A záróünnepségén a bátor résztvevők átvették jól megérdemelt obsitleveleiket, a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó táborozó pedig a hagyományos vörös barett sapkát.