Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Belgrádi intés Koszovó elismerőinek – azaz nekünk is

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 19. 13:43

Magyarország elismerte a független Koszovót – jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára a kormány szerdai budapesti ülését követően. Nem sokat kellett a válaszra várni: a szerb külügyminiszter szerint ne számítsanak jó kapcsolatokra Szerbiával a Koszovót elismerő országok.

“Szerbiát folyamatosan tájékoztattuk az eseményekről. A szerb kormány abban érdekelt, hogy ne érje atrocitás a vajdasági magyarságot" – mondta az államtitkár.

Ennek némileg ellentmond az a belgrádi nyilatkozat, melyet a szerb külügyminiszter tett szerda délután. A Görögországban tárgyalásokat folytató Vuk Jeremics szavai röviddel azután hangzottak el, hogy a magyar, a bolgár és a horvát kormány közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy hamarosan elismerik Koszovó függetlenségét. A szerb külügyminiszter szerint „az az ország, amely úgy dönt, hogy elismeri az illegálisan kikiáltott koszovói államot, megsérti a nemzetközi jogot. Szomorúan látom, hogy vannak olyan országok a térségünkben, amelyek elismerték, vagy el fogják ismerni (Koszovót)" – mondta Jeremics. „Azt mondom: ne tegyétek. Ne sértsétek meg Szerbia szuverenitását és területi egységét Koszovó elismerésével" – fogalmazott a külügyér, akit a görög külügyminiszterrel, Dora Bakojannisszal tartott tárgyalásai alkalmával kértek arra, hogy reagáljon a három ország közös nyilatkozatára.

A magyar kormányszóvivői iroda szerdán kiadott közleménye szerint “az elmúlt hónapok során Magyarország az Európai Unió és a NATO tagállamaival közösen, folyamatosan értékelte a koszovói helyzetet. Egyértelművé vált, hogy a koszovói status quo nem tartható fenn, a régió tartós stabilitásához és fejlődéséhez előre kellett lépni a koszovói rendezésben. Az is világossá vált, hogy a kérdésnek nincs optimális, minden fél által elfogadható megoldása, a tárgyalásos rendezés lehetőségei kimerültek.
Az Európai Unió és a NATO tagállamai többségének véleményét osztva a kormány arra a következtetésre jutott, hogy a válságból Koszovó nemzetközileg ellenőrzött függetlensége jelenthet kiutat. A kormány egyúttal megerősítette, hogy Koszovó jogállásának megoldása sajátos és egyedi jellegű, és nem teremt precedenst más megoldatlan konfliktusok vonatkozásában."

A Fidesz szerdán kiadott közleményében már előre üdvözölte a kormány döntését. “Egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a vajdasági magyarság biztonsága és nyugalma az elismerés következtében ne szenvedjen csorbát" – írta a közleményben Németh Zsolt,a párt külügyi kabinetjének vezetője, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.

Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét.

Várhatóan a horvát és a bolgár kormány szintén ma ismeri el Koszovót.