Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benyújtotta EU-tagsági kérelmét Albánia

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. április 28. 9:59

Albánia hivatalosan kérte felvételét az Európai Unióba (EU). A csatlakozási kérvényt Sali Berisha albán kormányfő kedden Prágában adta át Mirek Topolánek ügyvezető cseh miniszterelnöknek.

Jelenleg Csehország látja el az EU elnöki teendőit. “Albánia számára ez újabb fontos lépés az európai struktúrákba való integrálódás útján" – nyilatkozta újságíróknak Berisha a találkozó után. Albánia Horvátországgal együtt április elsejétől már tagja a NATO-nak.

A hétfői közös tiranai sajtóértekezleten a jelenleg albániai látogatáson tartózkodó Kosztasz Karamanlisz görög államfő közölte: emlékeztette Berishát, hogy az albán EU-csatlakozást megkönnyítheti, ha a júniusi parlamenti választások a nemzetközi elvárásoknak megfelelően bonyolódnak majd, s ha sikerül hatékonyabban fellépni a korrupció ellen, illetve tiszteletben tartják az emberi jogokat.

Brüsszeli tisztségviselők szerint az albán vezetésnek várnia kellett volna a júniusi végi választásokig a tagsági kérelem benyújtásával: így ugyanis bizonyíthatta volna, hogy demokratikus berendezkedése valóban “felnőtt" ehhez az ambícióhoz. (Nemzetközi megfigyelők emlékeztetnek, hogy a korábbi albániai választások soha nem voltak teljesen tiszták és szabadok.) Berisha most maga is közölte: tisztában van vele, hogy országának teljesítenie kell a szabad és tisztességes választások összes kritériumát, s kormányzata teljes mértékben elkötelezte magát emellett. A tagsági kérelem benyújtása csak az első lépés a tagjelölti státus megszerzése felé: ez utóbbihoz mind a 27 EU-tagállam jóváhagyására szükség van, s így akár hosszú időt is igénybe vehet.