Boldog századik születésnapot, Lajos bácsi!

Száz éves, de úgy megy fel a lépcsőn az első emeletre, hogy sok fiatal megirigyelné. Nem is csoda, hiszen minden nap vacsora előtt, ahogy ő mondja „40 perces egészségügyi sétát” tesz, ezzel tartva karban magát. Születésnapját megelőzően két nappal Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és az MH Kaposvári Helyőrség Zenekar köszöntötte fel. Miután eljátszották Zalaegerszeg Ódry Lajos által komponált indulóját, átadták a karmesteri pálcát az ünnepeltnek, aki meghatódva állt ki a zenekar elé, de ugyanolyan feszes tartással, mint egykoron, levezényelte a Magyar díszindulót.

Hogyan került kapcsolatba a zenével? Minden egy hegedűvel kezdődött?

Édesapám kántor volt, ő is hegedült. Aztán én is megszerettem, és 16 évesen bevonultam Pécsen, a Magyar Királyi 8. Gyalogezred menetzenekarába, mint zenésznövendék. Ott azonban a vadászkürtöt választottam.

Lajos bácsi négy évet volt Szovjetunióban, hadifogságban. Ez idő alatt tudott a zenével foglalkozni?

Igen, én négy évig, a bátyám öt, az öcsém pedig hat évig volt fogságban a Szovjetunióban. 1943-ban kerültem az erdélyi frontra, ahová pont akkor érkeztek meg az orosz csapatok, akik volgográdi körzetben lévő egyik városba vittek minket hadifogolytáborba. Az volt a szerencsém, hogy egy színházi társulathoz vadászkürtöst kerestek, így a hadifogság alatt is tudtam zenélni. Emellett azonban több más munkát is végeztem, egyebek mellett dolgoztam bányában, mezőgazdasági munkát is vállaltam, de építettem vasutat is.

Hazaérkezése után, 1947-ben több hónapot a Svábhegyen töltött. Utána hogyan folytatódott a zenei karrierje?

Igen, sajnos nagyon le voltam fogyva, amikor hazaérkeztem, így pár hónapot a Svábhegyen kezeltek. Aztán elvégeztem Budapesten a zeneiskolát, majd 1952-ben Nagykanizsára helyeztek zenekarvezetőnek, ahol öt évet töltöttem. 1957-től Zalaegerszegre jöttem, itt megalapítottam a Zalaegerszegi Helyőrségi Fúvószenekart, amelyet egészen 1977-ig vezettem. A honvédség zenei utánpótlását is biztosítottam azzal, hogy létrehoztuk a városi vasutas fúvós zenekart, majd a kávási tűzoltó, a városi úttörő és a botfai fiúnevelő intézet fúvós zenekarát. Nagyon sok térzenét adtunk, felléptünk városi ünnepségeken és különböző fesztiválokon, 1970-ben pedig a Ki Mit Tud-on is részt vettünk.

Hogyan választotta ki karnagyként a zenészeket?

Zeneiskolában tanítottam és aki ügyes volt, annak azt mondtam: Figyelj Öcsi, szereted a katonaságot? Igen. Erre én: Na, akkor gyere hozzánk zenélni. Így aztán katona lett és folytathatta tovább a tanulmányait is a zeneiskolában. A Zalaegerszegi Helyőrség Zenekar sorkatonákból, tovább szolgálatosokból és hivatásos katonákból állt.

Nyugdíjba vonulása után hogyan teltek évei? Jól gondolom, hogy ön aktív nyugdíjasnak számít?

Nem maradtam zene nélkül. Zeneiskolában tanítottam és felkérésekre különböző előadásokat tartottam. A zene mellett a másik szenvedélyemnek is hódoltam: egész életemben verseket írtam. Ki is adattam a verseskötetemet. A zene és a vers az, ami életben tart.

Egy korábbi interjúban Lajos bácsi ezt mondta: „a zene felvidít, s elfelejtem a befelé hulló könnyeket.” Nagyon magával ragadó ez a mondat.

Az ember tudja úgy alakítani a belső lelkivilágát, hogy úgy éljen, ahogy írja, ahogy mondja, vagy ahogy csinálja. A vers is hozzátartozik a zenéhez, az is érzésekből és hangokból áll. A betűk mesélnek, a kották muzsikálnak. Az emberek pedig szeretik a jó zenét. Ha a zene szól, akkor az embernek is jó kedve van, elfelejtik a bánatot, a keserűséget és a fájdalmat.

Számtalanszor feltehették Lajos bácsinak a kérdést: mi a hosszú és boldog élet titka? Leszámítva persze a jó géneket.

A becsületes élet. Szeretni kell az embereket és tisztelni kell egymást. A muzsika is neveli az embereket. Nekünk az volt a feladatunk, hogy az emberek szívébe szóljon az a szöveg, amely benne van a zenében.

És mit üzen a mai kor katonazenészeinek?

Szerezzék meg a dolgozó nép szeretetét a zene iránt, és muzsikáljanak úgy tiszta szívből, ahogy minden magyar ember várja. Mert a muzsika nemcsak bánatot, keserűséget, fájdalmat, hanem némelykor örömöt is okoz. És aki a muzsikát szereti, az rossz ember nem lehet.