Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bővül a chilei F-16-os flotta

Szöveg: JETfly |  2010. október 5. 20:32

A holland királyi légierő leewardeni légibázisán a napokban adtak át Chile légiereje számára 18 darab ex-holland F-16AM/BM típusú vadászgépet. A megállapodást 2009 áprilisában jelentették be a felek, ennek értelmében a dél-amerikai ország 270 millió dollár értékben 18 darab használt F-16-ost vehet át Hollandiától.

A két ország nem először egyezett meg használt F-16-osok vásárlása kapcsán, hiszen négy évvel korábban, 2006-ban szintén 18 darab érkezhetett ebből a típusból Chile légierejéhez. A 11 darab F-16AM és a hét darab F-16BM változatot 2006 szeptembere és 2007 júniusa között állították hadrendbe. A vadászgépek üzemeltetéséhez szükséges – körülbelül 75 főnyi – chilei személyzetet is a hollandok képezték ki.

A napvilágra került információk szerint a 18 darab gép első hat példánya 2010. november 12-én indulhat Chilébe egy McDonnell Douglas KDC-10-es tanker/szállítógép kíséretében. Az eladott vadászgépeket a chilei követelményeknek megfelelően alakították át, a szoftveres változtatásokat a jelenleg is zajló próbarepülések során tesztelik, majd ezt követően a gépeket a Woensdrecht légibázison festik le a chilei légierő színeire. A jelenleg 28 darabos chilei F-16-os flottát a korábban leszállított 18 darab exholland gépeken kívül, 10 darab C/D változatú F-16-os is erősíti, melyeket 2006-ban vehettek át a Lockheed Martintól.

1595908240