Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Búcsú a zászlóaljtól

Szöveg: Nehéz Attila |  2012. január 11. 15:51

Huszonegy esztendei szolgálat után elköszönt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39-es (korábban 1.) Lövészzászlóaljtól Frankó Imre őrnagy, akit elöljárói több évig tartó külföldi szolgálatra vezényeltek.

Eddigi életének éppen felét töltötte folyamatosan ugyanannál az alegységnél dolgozva Frankó Imre, akinek áldozatos munkáját korábban – a 39-es Lövészzászlóalj napján, december közepén – emlékplakettel ismerték el. A mostani eseményen Vantal Zsolt alezredestől, az alegység parancsnokától a lövészzászlóalj címerét ábrázoló gyűrűt, Bódi Imre törzszászlóstól pedig egy névre szóló, 39-es számú DVSC-futballmezt vehetett át a zászlóaljparancsnok-helyettes, aki meghatottan mondott köszönetet az egybegyűlteknek (rajtuk keresztül pedig az egész állománynak) a közösen eltöltött időért.

Frankó Imre 1990-ben került a Bocskai-dandárhoz, majd fokozatosan lépegetett előre a ranglétrán. Az elmúlt bő két évtizedben számtalan kitüntetésben, jutalomban részesült. Több alkalommal vett részt misszióban. Az elkövetkező három és fél évben az olaszországi Udinében szolgál majd, ahol a magyar−olasz−szlovén Többnemzeti Zászlóalj szárazföldi kötelékének hadműveleti tiszti teendőit látja el.

1595929855
 
1595929855