Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Búvárúszásban és gyorsváltóban is megmérkőztek a honvéd tisztjelöltjek

Szöveg: Detre Zoltán | Fotó: a szerző felvétele |  2021. november 27. 11:25

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) kari úszóbajnokságát november 16-án rendezték meg a Ludovika Campuson.

NKE HHK úszóverseny

Az NKE HHK-n tanulmányokat folytató honvéd tisztjelöltek számára az úszástudás kiemelt fontossággal bír. A kötelező felmérés teljesítésének érdekében az egyetem tanulmányi keretek között, testnevelő tanárok részvétele mellett biztosít lehetőséget a hallgatóknak arra, hogy elsajátítsák, fejlesszék képességeiket.

Annak érdekében, hogy a honvéd tisztjelölt hallgatók motivációja töretlen maradjon, az NKE HHK rendszeresen szervez úszóversenyt, melyre ezúttal a Ludovika Aréna uszodájában került sor. Az impozáns környezetben zajló eseményre számos nevezés érkezett, így a honvéd tisztjelöltek végül négy úszásnemben, 50 és 100 méteres távokon mérhették össze tudásukat, illetve 4x50 méteres gyorsváltón mérkőzhettek az érmekért és a Honvéd Zrínyi Sportegyesület által felajánlott díjakért. A versenyzők külön versenyszámként regisztrálhattak a 25 méteres búvárúszásra, mely igen népszerű volt a hallgatók körében.

A verseny legeredményesebb, aranyérmet szerzett úszói: Farkas Domonkos, Papp Dániel, Grajzel Sáron, Pálinkás Anett, Tomka Boáz és Deák Anna honvéd tisztjelöltek. A győztes 4x50 méteres gyorsváltó tagjai Lajtos Luca, Cseh Zoltán, Schafer Benedek és Palkovics Vivien honvéd tisztjelöltek voltak.