Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cél: a túlélés - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. november 9. 15:07

Sikerrel teljesítette a SERE (Survival, Evasion, Resistance and Escape – túlélés, elkerülés, ellenállás és menekülés) néven ismert speciális tanfolyamot az MH Altiszti Akadémia két katonája. A finnországi képzésen bizonyító M. B. hadnagy, illetve a svédországi kurzust elvégző Sz. D. zászlós a felkészítések során szerzett tapasztalatait osztotta meg magazinunkkal.

MH_2022_11_boritó

A kéthetes finnországi SERE-tanfolyamról nemrég visszatért M. B. hadnagy tizenhat éven át válogatott szinten öttusázott, és a továbbtanulásnál – követve számos külföldi versenyzőtársa példáját – a katonai pályát választotta.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karát tüzér szakirányon végezte el, ezt követően három évig Tatán, a 36. páncéltörő rakéta osztály szakaszparancsnokaként tevékenykedett. Ez idő alatt számos nemzetközi gyakorlaton gyarapíthatta tudását, emellett részt vett a határvédelmi feladatokban, továbbá a Balkánon, missziós környezetben is bizonyíthatta rátermettségét. Jelenleg az MH Altiszti Akadémia Speciális Kiképző és Kiképzést Koordináló Részlegének kiképzőtisztjeként szolgál.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 11-én megjelenő számában!