Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cél az önállóság

Szöveg: PRT-9 szóvivő |  2010. október 22. 8:29

A Műveleti Mentoráló és Összekötő Csoport (OMLT) feladatát nem lehet egyszerűen felsorolni, mert minden olyan munkában részt vesz, amit a hozzá tartozó kötelék végrehajt. Már több mint négy hónapja szolgál a Műveleti Mentoráló és Összekötő Csoport (OMLT) a Khilagay-i bázison.

Tizenegy bátor katona, akik az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) Kandak zászlóalj felkészítését mentorálják és biztosítják az összeköttetést az ISAF erőkkel. Az eltelt idő mozgalmas volt számukra. A zászlóaljjal részt vettek a Taochid-3 hadműveletben, a választások ideje alatt – az afgán katonákkal együtt – a Bage-Shamal-i iskolát védték két napon keresztül, amely az időközben a nemzetközi sajtóban „Sahabuddini csata"-ként ismertté vált összecsapásnak is része volt.

A mentorálás nem kiképzést jelent. Az afgánokat afgán katonák képzik ki. Ezt a folyamatot segítik a tanácsaikkal, valamint ellenőrzik az elért eredményeket.

1595909108
Ahhoz, hogy ezt megtehessék, együtt kell élniük a rábízott alegységgel. Ez európai szemmel nem is olyan egyszerű, ha a helyi körülményeket nézzük. Ahová az ANA megy, oda mennek ők is, amennyiben ez a művelet ISAF érdekeltségű. Gyakran előfordul, hogy egy-két hétre kitelepülnek a helyi katonákkal, hogy megfigyeléseket végezzenek, hiszen ez is a tanítás része. Feladataikat nem lehet egyszerűen felsorolni, mert – együttműködve az afgánokkal – minden olyan munkában részt vesznek, amit a hozzájuk tartozó kötelék hajt végre. Legyen szó területbiztosításról, járőrözésről, vagy védelemről. Munkájukat végezve hozzájárulnak egy önálló afgán haderő létrejöttéhez, így segítve a béke megteremtését. Ha parancsot kapnak, akkor egyedül is végrehajtanak feladatot.

Így történt ez akkor is, amikor a PRT fenyegetettsége nőtt. Ebben az időszakban a szomszédos hegytetőre kitelepülve – előretolt figyelőpontként – dolgoztak a PRT érdekében. Az OMLT és a PRT parancsnoka nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a két magyar csoport között a lehető legszorosabb legyen a kapcsolat. Kölcsönösen támogatják egymást, legyen szó biztonsági, vagy éppen logisztikai kérdésről. Ez nem is lehet kérdés, hiszen mindkét katonai szervezet gerincét a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár adja.

Az OMLT katonáinak a hátralévő néhány hónap már kevés újdonsággal szolgál, hiszen a tűzkeresztségen – az amerikai munkatársaikkal együtt – már mindannyian átestek.
Hazatérés után a tapasztalatok sokat jelentenek majd a társak számára.

1595909108