Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célra tarts!

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2021. október 1. 7:01

Játékos vetélkedőn mérethették meg magukat azok az általános iskolás fiatalok, akik részt vettek a pákozdi katonai emlékparkban megrendezett Célra tarts! elnevezésű honvédelmi versenyen szeptember 30-án, csütörtökön.

_SNJ6306

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezésében megrendezett vetélkedőn összesen hatvan általános iskolás diák kapott lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek a Magyar Honvédség működésébe. A 2016 óta rendszeresen – számos honvédségi alakulat és természetesen a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely közreműködésével - megszervezett rendezvény nem titkolt célja, hogy a fiatalok számára bemutassa a katonai szolgálat előnyeit.

E gondolattal összhangban már a rendezvénynap kezdete is igen katonásan alakult, hiszen a diákok érkezésükkor kapták a hírt, hogy egy megmagyarázhatatlan természeti jelenség eredményeként 173 évet utaztak vissza a múltba és mindannyiuknak helyt kell állni az egyre közelgő pákozdi csatában. A kezdeti megilletődöttséget hamar felváltotta a játékos jókedv, amint egyenruháikba bújva fapuskáikkal felszerelkeztek. Oláh László nyugállományú alezredes, az emlékpark szakmai főreferense és segítői pillanatok alatt jól szervezett, vidám hadtestet faragtak a fiatalokból, akik mindössze percek leforgása után már nem csak korabeli szabályzók szerint tudtak menetelni, de még egy rögtönzött szuronyrohamban is diadalmaskodtak.

_SNJ6392

Az alapvetéseket követően a honvédelmi vetélkedőt Vadászi Norbert ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott mind a diákoknak a katonák iránti érdeklődésükért és a versenyen való részvételükért, mind pedagógusaiknak, akik felkészítették őket a versenyre. A minden gyermek életében előbb-utóbb elérkező pályaválasztás kapcsán reményét fejezte ki, hogy mindenki megleli a számára tetsző szakmát. A katonai pálya kapcsán úgy fogalmazott: a haza fegyveres védelme nagyon szép, de egyben nagyon nehéz hivatás. Hozzátette, hogy a Magyar Honvédség napjainkban rohamosan fejlődik, a világ legkorszerűbb technikai eszközeivel szerelkezik fel, amelyek kezeléséhez nagyon jól felkészített, a digitalizált világban járatos emberekre van szükség.

Lézerlövészet, gránátdobás, tájékozódás és számos tudás alapú feladat. Csak pár példa azon feladatok közül, amelyek nem csak fizikai, de elméleti megmérettetést is jelentettek az iskolások számára. Bár a kedvezőtlen időjárás kihívások elé állította a különböző feladatok végrehajtását, a diákok töretlen kedvvel és erőbedobással teljesítették az emlékpark állomáshelyein rájuk váró foglalkozásokat.

Címkékszabadidő