Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Civileket és dezertált katonákat ölt a szíriai hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 23. 19:16

A szíriai karhatalmi erők november 22-én, kedden 21 civilt – köztük gyermekeket – és öt dezertált katonát öltek meg – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű jogvédő szervezet (OSDH).

A katonák négy gyermekkel az ország közepén lévő al-Húla térségében egy iskola közelében végeztek, egy másik kiskorút pedig a keleti Deir ez-Zórban a demokráciát követelő tüntetőkkel való összecsapásban öltek meg.

A jordániai határ közelében lévő Deraában a karhatalmi erők megrohamoztak egy tanyát, ahol négy, a hadseregből megszökött katona húzta meg magát, egy szökevényt pedig a libanoni határtérségben, Kuszeirben öltek meg.

A szíriai hatósági brutalitás halálos áldozatainak számát nem lehet független forrásból megerősíteni, mert a hatalmon lévő rezsim távol tartja a neki nem tetsző médiaeszközök munkatársait az eseményektől, és azt állítja, hogy fegyveres terrorcsoportok gyilkolnak az országban.

Címkékjog