Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leváltják a lehallgatási botrányba keveredett szlovák védelmi minisztert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 23. 18:10

Menesztik a lehallgatási botrányba keveredett szlovák védelmi minisztert. „A Lubomír Galko menesztését tartalmazó javaslatot átadom a köztársasági elnöknek” – közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök újságírókkal november 22-én, kedden délután.

Radicová leszögezte: az újságírók lehallgatása, függetlenül attól, törvényesen történt-e vagy sem, összeférhetetlen egy demokratikus jogállam elveivel. „A lehallgatások elrendelése semmivel sem indokolható, mert a katonai elhárításnak nincsenek vizsgálati jogkörei" – húzta alá. Hozzátette: ilyen jogkörei Szlovákiában legutóbb a kommunista Állambiztonsági Szolgálatnak (STB) voltak. A miniszterelnök szerint az igazságügyi tárca kivizsgáltatja azt is, hogy a bírók miért engedélyezték az újságírók lehallgatását.

A hétfőn Pozsonyban nyilvánosságra került információk szerint a szlovák katonai elhárítás, amely a védelmi miniszter alá tartozik, az elmúlt hónapokban lehallgatta és megfigyeltette a TA3 hírtelevízió vezérigazgatóját és a Pravda című napilap három belpolitikai szerkesztőjét.

A védelmi miniszter a lehallgatások tényét nem tagadta, de azt állította, hogy minden a törvényes előírásoknak megfelelően történt. Galko önvédelme azonban nem győzte meg sem a politikusokat, sem a pártokat, sem a közvéleményt, s szinte egyhangúlag követelték a miniszter távozását.

„Olyan információkhoz jutottunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a katonai titkosszolgálat az idén több hónapon át újságírókat figyelt meg. Az utolsó lehallgatást október közepén, röviddel azután szüntették be, hogy megbukott a kormány" – írta hétfőn Nora Slisková, a Pravda főszerkesztője.

Slisková szerint a védelmi minisztérium „az állam ellenségének" kiáltotta ki a Pravdát, miközben annak szerkesztői nem tettek mást, csak becsületesen végezték újságírói munkájukat.

„Nehezen elképzelhető, hogy mindez Lubomír Galko védelmi miniszter tudta vagy egyenesen utasítása nélkül történhetett volna. A miniszter ezért a botrányos tevékenységért, amely nem állt meg a Pravdánál, teljes felelősséget visel" – vélte a főszerkesztő.

A Novy Cas című napilap szerint szintén megfigyelték és lehallgatták Michal Gucíkot, a TA3 szlovák hírtelevízió vezérigazgatóját is. Az újságok azt írják: a megfigyelések azután kezdődtek, hogy a szlovák média rajtakapta a védelmi minisztert, amint a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel vezette gépkocsiját, s azt nyilvánosságra hozták.

Slisková úgy vélte: az ügy Lubomír Galko, valamint pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) hatalmas botránya, s követeli, hogy a miniszter mondjon le és vonják felelősségre. „Lubomír Galkónak távoznia kellene a védelmi minisztérium éléről, illetve a politikából is, mert úgy tűnik, nemcsak a társadalom, hanem saját maga számára is veszélyes" – zárja írását a Pravda főszerkesztője. Hozzátette: a lap szerkesztősége és a kiadó feljelentést tesznek az ügyben.