Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Családi nap a Bakonyban

Szöveg: MH Bakony Harckiképző Központ | Fotó: Szabó Zsófia és Pintér László |  2022. június 30. 19:34

Családi napot és nyugdíjas találkozót rendezett az MH Bakony Harckiképző Központ a napokban a bakonykúti kiképzőbázison. A máskor fegyverektől hangos tájat ezúttal vidám gyerekzsivaj és zene töltötte meg.

IMG_7467

Az eseményt Oszlánszki Béla ezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka nyitotta meg. Kiemelte: fontos, hogy az egész éves feszített munka mellett időt szakítsanak a „személyes hátországokra” vagyis a családokra, „hiszen az általuk nyújtott biztos háttér nélkül nem állhatnánk helyt a mindennapokban sem”.

A megnyitót követően számos érdekes és látványos program kezdődött. A gyerekek számára kutyabemutató, állatsimogató, pónilovaglás, koncert, bohócműsor, ügyességi népi játékok és természetesen haditechnikai bemutató tette izgalmassá a napot.

IMG_7436

A felnőttek számára is adódott bőven élmény és látnivaló: a konyhaművészet terén elkötelezettek főzőversenyen vehettek részt, de a program része volt egy standup comedy előadás, valamint egy rockkoncert is. Természetesen a haditechnikai bemutató a felnőttek körében is nagyon népszerű volt, amin a házigazda alakulat mellett a US Army 2CR (Páncélos Felderítő Ezred) állományába tartozó Nemezis század fegyvereivel és harcjárműveivel is megismerkedhettek az érdeklődők.