Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatban gondolkodni

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. szeptember 12. 7:32

Rohamlövész felkészítő tanfolyamot tartott Hajdúhadházon a közelmúltban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kiképzési főnöksége. Az amerikai Ranger-kiképzés magyar változata alaposan próbára tette a résztvevők erejét.

„Lényegében kisebb alegységek parancsnokainak képzéséről van szó. Aki egy ilyen
tanfolyamot elvégez, az a későbbiekben extrém körülmények között is hatékonyabban
tudja vezetni a katonáit. Általában pályájuk elején álló tiszteseknek, tiszthelyetteseknek és
tiszteknek hasznos ez a típusú kurzus" – mondta el Lisznyai Lajos százados, a dandár kiképzési
főnökség debreceni részlegvezető-helyettese. Az egyhetes etap alatt minimális idő jutott a katonáknak alvásra és evésre.

„A rohamlövész
tanfolyamot korábban már eredményesen elvégzett mentorok – Murvai András törzsőrmester
(39. Lövészzászlóalj) és Szabó Kálmán szakaszvezető (Helyőrség-támogató Parancsnokság,
Hódmezővásárhely) – naponta kétszer vezettek állóképesség- és erőnlétfejlesztő foglalkozást,
ezen kívül nagy hangsúlyt kapott a térképészeti és katonai földrajzi ismeretek bővítése: nappal
és éjjel is úgynevezett „csillagtúrán", tájékozódási meneten vettek részt a katonák. A
képzés során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy tudjanak közösségben dolgozni,
csapatban gondolkodni és teljesíteni, hiszen szélsőséges körülmények között egyedül nem
sokra mennének. Folyamatosan nagy fizikai és pszichikai nyomás alatt tartottuk őket, erről
tanúskodik, hogy bár tizenhatan kezdték el a felkészítőt, végül csak hatan fejezték azt be."