Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapaterősítés a drogkartellek ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 25. 13:24

A mexikói központi kormányzat jelentős, több ezer fős csapaterősítést küld az ország Texas amerikai szövetségi állammal határos térségébe az ott tevékenykedő drogkartellek elleni harc fokozására – közölte szerdán Francisco Blake belügyminiszter.

A rendőrökből és katonákból álló alakulatok Nuevo León és Tamaulipas államokba indulnak hamarosan, ahol a Golfo és Los Zetas bűnszövetkezetek között véres háború zajlik a drogpiacok megszerzéséért.

A Zetas csoportot a hatóságok azzal vádolják, hogy emberei Tamaulipasban augusztus végén 72 illegális bevándorlót öltek meg, és gyanítják, hogy a bűnözők rendőröket gyilkoltak meg és kioltották egy polgármester életét is, valamint számos autóbombás merényletet hajtottak végre.

Azóta, hogy a jelenlegi mexikói elnök, Felipe Calderón 2006 decemberében elfoglalta hivatalát, 28 ezer ember halt meg a kartellek egymás közti leszámolásaiban, illetve a bűnbandák és a biztonsági erők közötti összecsapásokban.