Csata, ahol a nyúl vitte a puskát

Az bizonyos, hogy az 1848. júniusi megalakulástól Világosig nagyon jelentős utat jártak be. A történet másik érdekessége, hogy a zászlóalj életében jelentős szerepet játszott Petőfi Sándor öccse, Petőfi István, aki a veszprémi toborzáskor Várpalotán élt. A zászlóalj felállításának hírére Veszprémbe utazott, beállt honvédek közzé és a honvéd rendfokozattól eljutott a századosig. Sajnos kevesen tudják azt, hogy Petőfi István ekkor jelentős irodalmi tevékenységet folytatott, verseivel segítette a társak küzdőszellemének a fenntartását és a harci szellem fokozását. A honvéd csapathoz való csatlakozásának miértjét az Elmegyek Én című versében írta meg, amelynek az első két sora így szól: „Elmegyek én katonának, az leszek / Vészben forog édes hazám, én megyek!" A következő verseiben, az Önkéntesek dalában és a Töprenkedésben is sokat foglalkozott az előttük álló katonai élettel és a szabadságharccal. A 6. „Veszprémi" honvéd zászlóalj július végétől  a délvidéki kisháborúkban vett részt, és a honvédek augusztus 19-én, Szenttamásnál, a szerb erőd bevételénél estek át a tűzkeresztségen. 1848. december 30-án a magyar csapatok Mórnál vereséget szenvedtek az osztrákoktól, amelynek hatására az ország nyugati része az osztrákok birtokába került, ezért a felelős magyar kormány Debrecenbe tette át a székhelyét. Itt határoztak arról, hogy összevonják a szétszórt magyar csapatokat, hogy egyesítve a magyar erőket esély legyen egy eredményes ellentámadásra. Ez a kivonás a Bácskában élő magyarokat negatívan érintette. A 6. „Veszprémi" zászlóalj végül Szolnok alá került visszavonásra és a március 5-i szolnoki ütközetben már a Lenkey János ezredes által vezetett dandárhoz tartoztak. A zászlóalj ebben az ütközetben még csak tartalékként vett részt. A szolnoki ütközetet követően egyesültek igazából a magyar erők és alakult meg az I. Honvédhadtest, parancsnoka Klapka György vezérőrnagy volt és az 1. zászlóaljába került beosztásra a „Veszprémi" zászlóalj. Ekkor került kidolgozásra a tavaszi hadjárat, amelyben a magyarok az osztrák főerőkre akartak csapást mérni. Ezekben a csatákban a „Veszprémi" 6. honvéd zászlóalj jócskán kivette a részét. 1849. április 2-án megvalósult a haditerv első része azzal, hogy a Gáspár András ezredes vezette magyar VII. hadtest megverte Franc Schlik tábornok vezette III. hadtestet. A visszaemlékezések szerint az elbizakodott tábornok az ütközet előtti napon a tisztjeit meghívta egy kis magyar nyúlvadászatra és a végén az osztrák parancsnok hasonlatával élve, itt most a nyúl vitte a puskát. Ez a győzelem lélektanilag volt jelentős. Következett április 4-én Tápióbicske, ahol a veszprémieknek tragikus feladat jutott. A könnyűnek hitt győzelem reményében parancsot kapott a „Veszprémi" zászlóalj arra, hogy indítsanak támadást a településen lévő csekély létszámú ellenség ellen és szerezzék meg az ott tárolt felszereléseket és egyéb ellátmányt. A falu temploma előtt váratlanul érte őket az erős ellentámadás, az ellenség tőrbe csalta a magyarokat. A sortüzek egymás után dördültek el és a zászlóalj erői nagy veszteségeket szenvedtek. Itt hangzott el Csikány Ferenc osztályparancsnok szájából a „Fiúk! Előre!" vezényszó és ezek voltak a parancsnok utolsó szavai. Ilyet, az akkori katonai etikett szerint csak utolsó szóként mondhatott a parancsnok, egyébként csak a „Fiúk! Utánam!" vezényszót adhatta. A zászlóalj ebben az ütközetben súlyos vereséget szenvedett és ma már nyilvánvaló, hogy ez a csapdahelyzet a felderítés pontatlansága miatt következhetett be. A „Veszprémi" zászlóalj katonái részt vettek a tavaszi hadjárat további ütközeteiben és azokban nagyszerű helytállást tanúsítottak. Ott voltak április 6-án Isaszegen, 10-én Vácott, 19-én Nagysarlónál és 25-26-án az első komáromi ütközetnél.

A legjelentősebb csatáik közül melyiket lehetne még megemlíteni?

A sok közül két jelentős ütközetet lehetne kiemelni, a komáromi zár feltörését és a budai vár ostromát. A komáromi ütközetben a legmegbízhatóbb alakulatok kapták azt a feladatot, hogy az éjszaka leple alatt át kell kelni a megáradt Dunán és a csillagsáncban elhelyezett ágyúkat szuronyharccal foglalják el. Ezzel párhuzamosan egy másik egységgel, amelyben a „Veszprémi" 70. honvéd zászlóalj harcolt, Ószöny mezővárosát tervezték megszállni. A feladatot a veszprémiek jól hajtották végre, az osztrákok Komáromnál egyre nagyobb erők bedobásával igyekezték elkerülni a vereséget. A két harcos nap alatt a helyzet percről-percre változott, végül az osztrákok megfutamodtak. Felmerült a kérdés: Bécs vagy Buda? Az érvényben lévő harcászati elvek szerint a megvert csapatokat addig kell üldözni, amíg az üldözők a végső győzelmet el nem érik. A kialakult helyzetben a magyar csapatok nagyon kifáradtak, felszerelésük, fegyverzetük hiányossá vált és az utánpótlási útvonaluk hossza is jelentős mértékben megnövekedett. Buda felszabadítása mellett szólt az is, hogy ezzel felszabadulhatott az ország egyetlen szilárd dunai átkelő helye, ami a csapatok ellátását könnyítette volna meg. A haditanács 1948. április 28-i komáromi ülése egyhangúlag, a budai ostrom mellett döntött. Buda ostroma május elején kezdődött el azzal, hogy a tüzérség folyamatosan lőtte a vár egyes pontjait és próbált rést ütni a várfalakon. A magyarok május 21-én hajnali háromkor indították el, a mindent eldöntő gyalogsági rohamot. A védők kétszer visszaszorították a támadást, a harmadiknál Szalkay százados, a kiadott paranccsal ellentétben megfordította a zászlóalj honvédeit és új rohamot vezényelt. Ennek az lett a következménye, hogy az ostromot követően 11 honvédet jelöltek kitüntetésre, de csak egy kapta meg. Valakik azt terjesztették róluk, hogy nem hajtották végre a parancsot, valamint gyávák voltak és elfutottak. Petőfi erre reagálva írt egy verset, amelynek a címe „Budavára bevétele után", amelyben cáfolta a róluk terjesztett vádakat. Leírta, hogy mindent hazaszeretetből tettek és az, hogy a budai vár visszavételre került, a 6. zászlóaljnak nagyban köszönhető. Egyes források biztosra tudják, hogy az első honvéd zászló, amit Pesten látni lehetett az a Veszprémieké volt. 1849. nyara állóháborúkkal telt el és a csapatok tovább folytatták az ostromnál elszenvedett veszteségeket pótlását és igyekeztek feltölteni a kimerült készleteket. Az akkorra elhúzódó harcok miatt, utánpótlás biztosítása mindenféle szempontból meglehetősen nehéznek bizonyult. A nyár végére bizonyossá vált, hogy jönnek az oroszok és tudták, hogy a támadó csapatok létszámfölénye többszörösévé válik. Két elképzelés kezdett kialakulni. Komárom köré szervezni egy erős védelmet, vagy levinni a magyar erőket délre és a koncentrált erőikkel megállítani a szövetséges csapatokat. A komáromi változat alkalmazásánál nagyobb esélye volt annak, hogy a támadó erők felőrlésével jobban ki lehetett volna kényszeríteni egy, a magyarok számára kedvező békét. A déli összevonás nem bizonyult jó döntésnek és augusztusban a túlerőben lévő osztrák és orosz csapatok súlyos vereségeket mértek a magyar csapatokra és ennek következménye lett a világosi fegyverletétel.

Mi lett a sorsa a „Veszprémi" zászlóaljnak?

A csapatzászlót a „Veszprémi" 6. honvéd zászlóalj az oroszoknak nem adta át, és a mai napig nem lehet tudni, hol van. Ez azért érdekes, mert a zászló meglétéig a zászlóalj hivatalosan még működik. Később előkerült egy zászló, mely arra utalt, hogy a 6. zászlóaljé lehetett, de mielőtt pontosabb szakértői vizsgálatok készülhettek volna róla, a zászló a II. világháború harcaiban megsemmisült. A második világháborút követően több bizonytalan eredetű zászló is előkerült, volt olyan, amelyik a zászlóalj toborzásakor jelen lehetett, de a csatákban nem és ezért ez nem az igazi csapatzászlójuk volt.

A könyvével igazából mit akart elérni?

Láttam a fiam történelmi tankönyvét,  és nem tartom helyesnek, amit erről a korról abban írtak. Másrészt, nem volt olyan könyv Magyarországon, amelyből meg lehetett volna azt tudni, hogy a „Veszprémi" 6. honvéd zászlóalj egyáltalán mikor alakult és mit is csináltak. Mára lett egy olyan könyv, amit leemelhetünk a polcról, ha e kérdésekre keressük a választ. A saját, írói eszközeimmel igyekeztem ezért tenni. Másik sajnálatos tény az, hogy Veszprémben az elmúlt években több új utat és intézményt nyitottak meg, de egy sincs erről a zászlóaljról, vagy a parancsnokaikról elnevezve. De ami még ennél is sajnálatosabb, hogy Petőfi Istvánról semmi emléke nincs a városnak.