Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csernobil ma is szedi áldozatait?

Szöveg: Kecskeméti József |  2008. április 30. 15:00

22 évvel a csernobili katasztrófa után még mindig bizonytalanok a szakemberek, hogy pontosan mi miatt is következett be az emberiség legnagyobb atombalesete. A következményei azonban szörnyűek és máig hatnak. A WHO jelentése szerint 1990 és 2000 között 40 százalékkal nőtt a rákos megbetegedések száma Fehéroroszországban. A pajzsmirigy-rákos gyerekek száma a normál szint 80-szorosára nőtt. A Greenpeace becslése szerint a jövőben újabb 100 ezer halál következik be az atomszennyezés miatt.

A csernobili katasztrófa 1986. április 26-án történt. 22 évvel a katasztrófa után még mindig nem tudni, hogy pontosan mi is történt. Egy biztos: hajnalban gőzrobbanás következett be a 4-es reaktorban, melynek következtében 750 méter magas atomfáklya lobbant fel. Az egyik elmélet – mely közvetlenül az esemény után látott napvilágot – az úgynevezett RBMK-reaktor (Csatorna-típusú, nagy energiakimenetű reaktor) üzemeltetőit tette felelőssé. A másik magyarázat, mely 1991-ből származik az erőmű tervezési hibáit okolta a katasztrófáért. Talán nem véletlen, hogy a mára már elavult atomerőműveket leállítatták. Igaz Oroszországban és Litvániában még működik néhány. A litván ignalinai komplexum egyes blokkját már le is állították, míg a kettest idő előtt, 2009-ben tervezik beszüntetni.

Mind a két elméletnek vannak hívei, ám nemzetközi szakértők szerint egyik elmélet sem igaz teljes mértékben. A katasztrófához az is hozzájárulhatott, hogy a kez

1595875842
előszemélyzet előtt elhallgatták a tervezők az erőmű egyes hibáiról. Állítólag sem közölték a dolgozókkal, hogy bizonyos körülmények között veszélyes az atomerőmű. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az üzemeltetőket nem ilyen típusú reaktorok működtetésére képezték ki. Az igazgató, V. P. Brjuhanov széntüzelésű erőművekből szerzett képesítést, a főmérnök, Nyikolaj Fomin szintén a hagyományos erőművekhez értett. A 3. és a felrobbant 4. atomreaktor főmérnök-helyettese, Anatolij Gyatlov ugyan értett a technológiához, de csak kisebb, közelebbről az orosz atom-tengeralattjárók számára tervezett reaktorok üzemeltetésében volt tapasztalata.

A bekövetkezett katasztrófa elhárításában közvetlenül utána 200, míg 1990-ig mintegy 800 ezer ember vett részt. Köztük 600 pilóta is, akik közül mára szinte mind meghalt sugárfertőzésben. A legnehezebb helyzetben azok a fiatalemberek voltak, akiknek egy föld alatti alagutat kellett ásniuk. Ennek az lett volna a célja, hogy alulról is tudják hűteni a reaktort. Beszámolóik szerint az alagútban pokoli forróság volt. De nem is ez volt a legrosszabb, hanem amikor feljöttek a felszínre: őrült rohanásba kezdtek, hogy minél hamarabb biztonságos távolba érjenek az objektumtól. Az úgynevezett likvidátorokat ugyan különböző mértékű, ám a megengedettet jóval több sugárzás érte. Az átlagos értékkel számolva a likvidátorok között 2200-szal nőhet a rákos megbetegedések miatti halálesetek száma. Ebből 200 leukémiás eset. Az elhárításban részt vevőknek jelenleg mintegy egyharmada rokkant: az okok között idegrendszeri, vérkeringési és mentális problémák találhatók. Körükben az átlagosnál magasabb az öngyilkosságok száma.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai szerint közvetlenül a katasztrófában hárman haltak meg: ketten a robbanásban egy emberrel pedig szívroham végzett. A következő három hónapban újabb 28 ember halt meg akut sugárfertőzés következtében. Összeségében 54-re teszik a katasztrófa közvetlen áldozatainak a számát. Mivel azonban a kiszabadult cézium 137-es izotóp lebomlási ideje 30 év a közvetlen áldozatok száma ennél jóval magasabb. Az elmúlt két évtizedben 30 ezren haltak meg a radioaktív sugárzás kiváltotta betegségekben, míg hétmillió ember még ma is küzd a fellépő betegségekkel. Csak Ukrajna 130 millió dollárt költ évente a betegekre még ma is, míg az elmúlt húsz évben 15 milliárd dollárt fordított a károk elhárítására. Az ukrán államfő szerint a költségek 2015-re elérhetik a 170 milliárd dollárt is.

Ellentétben a NAÜ becslésével egy 2005-ös ENSZ-jelentés 4000 főben állapította meg a baleset következtében bekövetkezett ukrán, orosz és fehérorosz áldozat

1595875842
ok számát. Ezt a Greenpeace „méltatlanul alacsony" számnak tartotta, s közzétette saját becslését, mely 93 ezer áldozattal számolt. Egy biztos: a WHO adatai szerint 1990. és 2000. között 40 százalékkal emelkedett az összes rákos megbetegedések száma. A Csernobil közelében élő gyermekek körében a normál mérték negyvenszeresére nőtt a pajzsmirigyrákos megbetegedések aránya. A következmények közé tartozik az is, hogy Ukrajnában a csecsemőhalandóság kétszerese az európainak. A Hirosima Egyetem kutatói pedig arra a megállapításra jutottak, hogy 1986. óta csaknem megduplázódott a születési rendellenességek száma Fehéroroszországban. A Greenpeace megállapításai szerint ezeken túl a fertőzött ételek és folyadék elfogyasztása miatt jelentősen károsította gyomor- és bélrendszert, valamint az immunrendszert a sugárzás.

A katasztrófa közvetlen közelében, egy 30 kilométeres sugarú körben alakították ki az úgynevezett Zónát. Ide az utóbbi időben 400 lakó költözött vissza. A Zónába a mai napig csak kísérővel lehet belépni, és ajánlott személyi sugárzásmérő használata is. Az emberek fantáziáját a legkülönbözőbb módon a mai napig foglalkoztatja a Zóna. Az angol gasztronómiai szakírót, Stefan Gatest nem meglepő módon az érdekelte: mit esznek. S bár sokáig ellenállt a kísértésnek ő is evett-ivott az ottani termékekből. Következménye a gyomortájékon megnőtt radioaktív sugárzás volt, ami – szerencséjére – nem érte el az egészségre káros mértéket.

A játékgyártókat is megmozgatta a szerencsétlenség. Az ukrán játékfejlesztő cég, a GSC Game World 2007-ben dobta piacra, az eredetileg 2003-ra ígért apokaliptikus, a Zónában játszódó mászkálós-lövöldözős játékát, a S.T.A.L.K.E.R.-t.