Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csíkországtól Gödöllőig

Szöveg: Szanda Zsolt szds. |  2009. március 20. 11:15

A MH. 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségében, pontosabban a Zrínyi Miklós Laktanya könyvtárában rendszeresek a képzőművészeti kiállítások. Március 20-ától Kovács Gergely festőművész „Csíkországtól Gödöllőig” elnevezésű tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón a művész fia, Kovács Zoltán százados ajánlotta a képeket az érdeklődők figyelmébe.

Kovács Gergely Erdélyben, Székelyföld egyik kis falujában Csíkverebesen született. Gyermekkorát ezen a gyönyörű vidéken, a Hargita vadregényes, fenyvesek övezte táján töltötte. Már kisgyermek korában különös vonzalmat érzett a rajz, a színek változatos világa iránt.

1595885138
Tanulmányait szülőfalujában, majd a Csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Ebben az időszakban kezdett el komolyabban festeni, elsősorban a tájképek és a csendéletek érdekelték. További tanulmányai és pályája műszaki vonalon folytatódott, de a festészetet ezzel párhuzamosan sosem hagyta abba.

Sokáig autodidakta módon fejlesztette magát, majd később oklevelet szerzett a Csíkszeredai Művészeti Iskola festészet szakán. Tanárai és segítői Márton Árpád és Zsigmond Márton festőművészek voltak.

„Életemet és festészeti tevékenységemet Gödöllőn folytattam, képzőművészeti témáimban sokáig továbbra is a Szülőföld szépsége kísért, festményeimen is többnyire ez jelent meg. Az utóbbi években alkotásaim témája a hazai tájakkal is bővült. Az évek során több közös és egyéni kiállításon is szerepeltek festményeim. Nyugállományú katonaként most már „főállásban" festek, talán ezúton is remélhetőleg tovább szolgálom hazámat" – fogalmazta meg gondolatait a jelenleg is Gödöllőn élő Kovács Gergely.

 Fotó: Medgyesi Arnold

1595885138