Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Csodát tettek, amiért bűnhődniük kellett”

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Szováthy Kinga |  2021. október 6. 16:07

„Gyula városa a mai napig ápolja a fogságba esett honvédtisztek emlékét” – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára október 6-án, szerdán, az aradi vértanúk emléknapján, a gyulai 1848/49-es Honvédtiszti emlékhelynél.

Aradi_vertanuk_megemlekezes_Gyula_20211006_09 copy

Szabó István beszédében kiemelte: 1848-ban olyan forradalmi hullám söpört végig Európán, amely alapjaiban meg változtatta több ország, a kontinens és vele a világ további történelmét is. Közöttük legnagyobb hatása a magyar forradalomnak lett. „Fegyverért nyúltak és a semmiből hadsereget állítottak fel. Csak azért, hogy a régi világ ellenében egy új, reménykeltő világ alapjait tegyék le. Ez a hadsereg, jelenünk Magyar Honvédségének elődje, nem egy dinasztia, nem egy vallás, nem egy társadalmi réteg, még csak nem is a magyar nemzet kizárólagos hadserege lett, hanem a szabadság eszményének jelképe. Az ország összefogott és több katonát adott, mint amennyit az Országgyűlés békeidőben megszavazott. Közel kétszázhúsz, kétszázharmincezer katona került a honvédsereg kötelékébe, a hazájukat féltő magyar, vagy éppen a Kárpát-medencébe szorult, világszabadságot akaró külföldi származású tisztek vezénylete alá. És e fiatal, jobbára húsz év alatti, többségében paraszti származású, harmadában más nemzetiségű sereggel tisztjeink csodát műveltek. Csodát, amiért bűnhődniük kellett” – emelte ki.

Aradi_vertanuk_megemlekezes_Gyula_20211006_14 copy

A honvédelmi államtitkár hozzátette: a fogságba esett honvédtisztekre a kegyelem és a sokak által várt vagy követelt amnesztia nem vonatkozott. „Az önök városa, a cári csapatok által ideszállított, közel másfélezer hadifogoly tisztünket a legnagyobb tisztelettel fogadta. A memoárok meghatottan emlékeznek a gyulai polgárok szeretetéről. Mintha nem is egy levert szabadságharc, hanem győztes sereg vitézei töltötték volna itt utolsó napjaikat. Abban a városban, mely azóta sem feledi őket, amely azóta is ápolja emléküket” – hangsúlyozta.

Aradi_vertanuk_megemlekezes_Gyula_20211006_20 copy

A megemlékezés végén a résztvevők koszorúzással és néma főhajtással tisztelegtek a vértanúhalált halt mártírok, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősi halált halt áldozatainak emléke előtt. A rendezvényen – mások mellett – dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal vezető kormánymegbízottja, valamint dr. Kovács József országgyűlési képviselő is részt vett.