Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csökken a bolgár hadsereg létszáma

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 30. 18:31

Bulgária 2014 végéig 44 ezerről 37 ezerre tervezi csökkenteni haderejének létszámát – derült ki a szófiai parlamentben csütörtökön elfogadott „fehér könyvből”. A költségek lefaragását azonban nem tervezik, Bulgária továbbra is a GDP több mint 1,5 százalékát akarja védelmi kiadásokra fordítani.

A bolgár törvényhozók arról is döntöttek, hogy feloldják a nők szolgálatteljesítésére vonatkozó korlátozásokat. A jövőben a törvény lehetővé teszi, hogy nők is szolgálhassanak például a nemzeti gárdánál vagy tengeralattjáró alakulatoknál. Utóbbira azonban a gyakorlatban már nemigen lesz lehetőségük, mert a parlamentben egyúttal megszavazták a bolgár haditengerészet egyetlen tengeralattjárójának a leszerelését.