Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csúcsminőségű géppuskákat vásárol a cseh hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 22. 18:50

Több mint 250 millió cseh korona értékben fog 316 Minimi (Mini Mitrailleuse) típusú géppuskát vásárolni a cseh védelmi minisztérium 2015-ig – adta közre a Lidové Noviny cseh napilap március 21-én, szerdán.

Prága idén 47 darabot vesz 39 millió – darabonként 830 ezer cseh koronáért a Belgiumban gyártott fegyverekből. Ugyanilyen típusú fegyverek darabjáért kevesebb mint 400 ezer cseh koronát fizetett nemrég Japán – emlékeztetett az írás. A szlovák védelmi minisztérium forrására hivatkozva hozzátette a lap, hogy a szomszédos ország hadseregének speciális egységei is vettek 2009-2010 között nyolc Minimit, egyenként 260 ezer cseh koronának megfelelő összegért.

A közel négyszeres árkülönbséggel kapcsolatban a védelmi minisztérium tisztviselői úgy nyilatkoztak, hogy a cseh fegyverállomány csúcsminőségű felszereléssel bővülhet.

Pavel Bulant, a minisztérium fegyverzeti részlegének igazgatója elmondta, egyes esetekben a különféle kiegészítők kétharmadával emelhetik meg a fegyver árát. A hadsereg éjjellátót és infravörös lézerjelölőt akar, amelyek a géppisztolyok árát 50 százalékkal növelik, írta a lap.

Alexandr Vondra védelmi miniszter „semmi gyanúsat nem lát" ebben a helyzetben. „Az éjjellátó nélkül a hadsereg télen csak délután fél ötig tudna harcolni" – tette hozzá. „Talán a NAMSA ügynökségen keresztül fogjuk megvásárolni a fegyvereket, lehet, akkor olcsóbbak lesznek" – mondta Vondra.

A napilap megemlítette az ausztriai gyártású Pandur páncélozott szállító harcjárművek ügyletét is: a drága kiegészítőknek köszönhetően a cseh verzió a portugál hadseregnek eladott járművek árának többszörösébe került, egyes szakértők szerint jóval az értékén felül.