Csúcstámadás

A Himalájában elterülő, kietlen, ritkán lakott Ladakh, avagy a „magas hágók földje” India önálló szövetségi területe, amit „Kis-Tibetnek” is neveznek a térségre jellemző buddhista kultúra miatt. A régió az éghajlat tekintetében ugyancsak hasonlít Tibetre, mivel Ladakh szintén a Himalája főgerincétől északra fekszik, ami pedig felfogja a nyári monszunt, megakadályozva így az intenzív esőzést és havazást. Ebből adódóan a főszezon júniustól október elejéig tart, amikor száraz, sőt néha meglepően meleg napok várják a hegymászókat és a túrázókat.

Már a gépünk landolása előtt lehetett érezni, hogy közeledünk Ladakh legnépesebb települése, a kb. 3500 méter magasan található Leh város repülőteréhez. Ereszkedéskor ugyanis – a megszokottól eltérően – az eleve alacsony kabinnyomást nem növelik, hanem tovább csökkentik, amíg az el nem éri a kinti légnyomás értékét. Mászótársam, Doszkoty Milán immár új-zélandi útlevéllel is rendelkező, kettős állampolgárként csatlakozott hozzám a világ túlsó feléről, hogy ismét együtt vigyünk véghez valami emlékezeteset. Évekkel korábban a bolíviai El Alto 4061 méter tengerszint feletti magasságon elterülő – azaz a világ legmagasabban fekvő – nemzetközi repülőterén találkoztunk. Mivel a 4000 méter feletti katonai ejtőernyős ugrásokhoz már pótlólagos oxigént kell alkalmazni, talán nem nehéz elképzelni, hogy az ilyen mértékű, gyors nyomásváltozást mennyire tolerál az ember szervezete – nos, nem túl jól. A megváltozott körülményekhez napokba telik hozzászokni, miközben sorra jelentkeznek a hegyibetegség kezdeti tünetei. Ezeket egyébként maximum enyhíteni lehet, leginkább fokozott hidrálással és lassabb tempóval, bármilyen mozgásról legyen is szó. Az expedíciós mászás nehézsége persze más téren is megmutatkozik: részletekbe menő, alapos szervezést igényel, nem beszélve a konkrét felkészülésről.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 15-én, pénteken megjelent számában!