Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Diplomáciai kudarc esetén Amerika katonai akciót indít Irán ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 7. 15:37

Az Egyesült Államok katonai akciót indít Irán ellen, ha a diplomácia kudarcot vall – jelentette ki március 6-án, kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.

„A katonai akció az utolsó alternatíva, ha minden más kudarcot vall" – mondta Panetta az Izraelt támogató legnagyobb amerikai lobbicsoport, az AIPAC tanácskozásán.

„De ne tévedjünk, ha minden más kudarcot vall, cselekedni fogunk" – figyelmeztetett a Pentagon vezetője.

Panetta, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója példákkal támasztotta alá, hogy Barack Obama amerikai elnök kész erőt alkalmazni az amerikai nemzetbiztonsági érdekek biztosítása érdekében, egyebek mellett megemlítve, hogy tavaly májusban különleges egységeket küldött Pakisztánba az al-Kaida terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden likvidálására.

„Ahogy azt az elnök világossá tette, az Egyesült Államok nem blöfföl" – hangsúlyozta Leon Panetta.

A Pentagon vezetőjének beszéde előtt a republikánusok három elnökjelölt-aspiránsa – Mitt Romney, Rick Santorum és Newt Gingrich – az AIPAC-konferencia egymást túllicitálva, videó-üzenetben biztosította Izraelt a támogatásáról.

Sajtóértesülések szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn a Fehér Házban kijelentette Obama elnöknek, hogy Izrael még nem hozott döntést az iráni nukleáris létesítmények megtámadásáról. Az amerikai vezető hangsúlyozta, hogy a diplomáciának van még ideje eltéríteni Iránt attól, hogy nukleáris fegyverhez jusson.