Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Döntött az EU a szomáliai kalózellenes művelet kiterjesztéséről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 25. 10:11

Megállapodtak az európai uniós tagországok külügyminiszterei március 23-án, pénteken arról, hogy az Indiai-óceán térségében a kalózkodás visszaszorítása érdekében zajló uniós katonai műveletet kiterjesztik a szomáliai partokra.

A brüsszeli külügyi értekezleten született döntés azt mutatja, hogy az unióban a stratégiaváltás pártolói kerültek többségbe, hiszen a művelet elsődleges célja eddig a kereskedelmi, illetve nemzetközi segélyszállító hajók megvédelmezése volt a tengeri támadásoktól.

A témáról kiadott közlemény nem részletezi pontosan, milyen új akciókra készül az unió, de diplomáciai források korábbi közlése szerint a művelet keretében immár lehetőség lesz arra, hogy az unió hadihajói és helikopterei tüzet nyissanak szárazföldi célpontokra, például a kalózok teherautóira, üzemanyagkészleteire, a part mentén horgonyzó hajóikra is.

Továbbra sincs szó szárazföldi műveletről a kalózellenes művelet keretében.

A miniszterek megerősítették azt a múlt havi elvi döntésüket is, hogy két évvel, 2014 végéig meghosszabbítják az Atalanta néven 2008 óta futó missziót. Határoztak arról is, hogy közel 15 millió eurós költségvetést biztosítanak a kiterjesztett művelethez.

A közlemény szerint a szomáliai kormány is beleegyezését adta ahhoz, hogy növekedjék az unió hozzájárulása a kalózellenes fellépéshez.

Az uniós tanács döntésében minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a térségben visszaszorulóban van a kalózok tevékenysége. Tavaly az első negyedév után jelentősen visszaesett az elfogott kereskedelmi hajók száma, és a hanyatló trend a közlések szerint idén is folytatódik.

A brüsszeli uniós külügyminiszteri találkozó egy részén jelen volt Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is. A két szervezet együttműködik, összehangolt tevékenységet folytat Szomália partjainál is, bár a NATO továbbra is a tengeri hadműveletekre korlátozza tevékenységét.

Az EU és a NATO összesen tíz hadihajóval van jelen a térségben.