Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fenntartható és ütőképes hadsereg épül

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. március 25. 8:41

Minden országnak saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról! – mondta Tihanyban tartott előadásában március 24-én, szombaton dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára a biztonságpolitikáról és a Magyar Honvédségről beszélt a Fidelitas Közéleti Akadémiáján.

1595933161
Simicskó István előadásának első részében a biztonságpolitika fontosságát hangsúlyozva többek között elmondta: „Ha nincs biztonság, nincs normális állami működés sem."

Noha hazánk elismert és megbecsült tagja a NATO-nak, Simicskó István szerint a katonai szövetség szellemétől is idegen lenne az, ha tagságunk tudatában „nem törődnénk biztonságunkkal".

„Minden országnak saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról! A honvédelmi tárca azon dolgozik, hogy a gazdasági válság okozta szűkös költségvetés ellenére növelje a Magyar Honvédség képességeit" – szögezte le az államtitkár.

Elhangzott: a rendszerváltást követően kilenc év alatt sikerült elérni, hogy hazánkat a régió országai közül Csehország és Lengyelország mellett elsőként vegyék fel a NATO-ba. A szövetségben azóta is elismeréssel beszélnek a magyar katonák külszolgálatban tanúsított teljesítményéről.

„Több mint ezer katonánk teljesít szolgálatot határainkon túl. Ez egyfelől katonaszakmailag is hasznos, másfelől pedig Magyarország elismertségének növekedését is magával hozza" – jelentette ki Simicskó István.

1595933161
Az államtitkár beszélt a jelenlegi kormányzati ciklus eddigi eredményeiről is, kiemelve: nagyon mély „morális válságból kellett" elkezdeni a megújulást.

„A honvédelem nemzeti ügy, és helytelen, ha a katonák nem érintkeznek a társadalommal. Az igazi civil kontroll az, ha a társadalom rálát a honvédség működésére. A hadsereg komoly integráló tényező" – fogalmazott a tárca parlamenti államtitkára.

Hozzátette: az elmúlt húsz év legnagyobb haderő-fejlesztési vállalkozása az önkéntes tartalékos rendszer beindítása volt. A haderő jelenleg több mint kétezer tartalékossal rendelkezik, és további négyezer-kétszáz fő regisztrált már a rendszerbe.

„Átlátható, fenntartható, ütőképes; kellő mértékű ország-védelmi képességgel rendelkező, hagyományait tisztelő Magyar Honvédséget szeretnénk felépíteni!" – zárta előadását Simicskó István.

Fotó: A szerző felvételei