Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éber kés néven tartottak hadgyakorlatot a brit, finn és svéd erők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. szeptember 5. 11:07

A brit csapatok részt vettek a svéd és a finn fegyveres erőkkel közösen tartott, az Éber kés (Vigilant Knife) kódnevű hadgyakorlaton - vált ismertté szeptember 4-én, vasárnap. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a gyakorlat a hadseregek közötti együttműködés megerősítését szolgálta, mivel Svédország és Finnország egyaránt pályázik a NATO-csatlakozásra.

A parancsnoki gyakorlatot augusztus 29-e és szeptember 2-a között tartották az észak-finnországi Rovaniemiben és Rovajarviban. A gyakorlatot az ukrajnai háború hátterében rendezték meg, amely Európa-szerte kiélezte az orosz agresszióval szembeni, a kontinens biztonságával kapcsolatos aggodalmakat.

Ben Wallace brit védelmi miniszter elmondta: „miközben Európában háború dúl, fontosabb, mint valaha, hogy megerősítsük nemzetközi partnerkapcsolatainkat. Üdvözöljük Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, és továbbra is együtt fogunk gyakorolni, hogy készen álljunk a közös biztonsági kihívásokra.”

Az Éber kés hadgyakorlat felbecsülhetetlen értékű lehetőség volt az Egyesült Királyság személyi állománya számára, hogy fejlessze készségeit és tapasztalatait a hideg időjárási körülmények közötti hadviselés terén, lehetővé téve számára, hogy finn és svéd kollégáikkal együtt hatékonyak legyenek a harctéren - tette hozzá a brit védelmi tárca vezetője.