Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ma vonulnak be az Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezők az ország minden pontján

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Faragó Fanny, Szováthy Kinga |  2022. szeptember 5. 12:07

2021 után a mai napon, szeptember 5-én már második alkalommal indul el a kiképzés az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) keretén belül. Hétfőn a tervek szerint közel 400 fő vonul be az ország majdnem minden megyéjében a területvédelmi zászlóaljakhoz, hogy a felkészítés első ciklusát megkezdje.

ÖKSZ_1

A Kormányzati céllal összhangban a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség a honvédelem ügye iránt érdeklődők számára megteremtette egy olyan katonai szolgálat lehetőségét, amely egy határozott, 6 hónap egybefüggő időtartamú és – a tartalékos döntése alapján – egyszer 6 hónappal meghosszabbítható ciklusból áll.

A honvédelmi tárca egyik célja volt, hogy specifikusan olyan fiatalokat szólítson meg, akik kénytelenek szüneteltetni tanulmányaikat és erre az időre nem csupán stabil kereseti lehetőséget szeretnének, de olyan, a mindennapi életben is hasznosítható tudás és ismeretek megszerzését is fontosnak tartják, amellyel a későbbi elhelyezkedésük is könnyebb lehet.

Az ÖKSZ szolgálat hat hónapja két részre bontható a képzési tematika szerint. Az első 8 hétben alapkiképzésen, majd géppuskával és pisztollyal végrehajtott általános lövész alap képzésen vesz részt az önkéntes katona. A különféle foglalkozások során műszaki, híradó, általános harcászati, egészségügyi, vegyivédelmi és területvédelmi ismereteket sajátíthat el. Ezt követően választhat, hogy marad az eddigi képzést végző területvédelmi köteléknél és lövész kiképzésen vesz részt, vagy szakfelkészítést kap egy műveleti besorolású alakulatnál az ország más pontján. Ez utóbbihoz magasabb színtű alkalmassági vizsgálat szükséges, amely teljesítése után búvár, ejtőernyős, logisztikai, vagy esetleg speciális lövész képzéseket kap és megismerkedhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített gépjárművek, harcjárművek, illetve munkagépek kezelésével is.

Az első kiképzési ciklus végén a résztvevő katona az egységes követelmények alapján a fegyveres harc alapfeladataira kiképzett, a katonai szolgálat normáit ismerő és követő, a katonai szolgálattal járó fizikai terhelések elviselésére képes katona lesz, aki alapvető katonai ismeretekkel és képességekkel rendelkezik a második ciklusban tervezett további szakalapozó és szakkiképzések megkezdéséhez.

Már ez az első ciklus átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzést, valamint stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is kínál.

ÖKSZ_2

Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz-és konfliktuskezelési, probléma megoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedést, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is.

A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása.

A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de az is járható út, hogy Önkéntes Katonai Szolgálat ideje alatt más szolgálati formát választ a jelentkező: dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása közben, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként folytatja. A Magyar Honvédség szinte valamennyi civil szakma képviselőjét tudja foglalkoztatni, amennyiben az érdeklődő a katonai hivatásra nem csak átmeneti lehetőségként gondol. További lehetőségek nyílik meg előtte a misszióban való szolgálatteljesítés, akár tartalékos katonaként is.

A szolgálatra jelentkezők elsajátíthatják az ország védelméhez szükséges katonai ismereteket, miközben havi illetmény mellett élelmezési és egészségügyi ellátás, utazási költségtérítés illeti meg őket, szükség esetén szociális támogatásban részesülhetnek és igénybe vehetik a katonáknak járó vásárlási kedvezményeket.

A legalább fél éves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél – összesen 1 – évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak a képzést követően.

Az Önkéntes Katonai Szolgálat első évében, tavaly bevonultak közül a program elvégzését követően 418-an választották hivatásul a katonai szolgálatot.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye