Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egerben fertőtlenítettek

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: MH 2. KRDD |  2020. november 7. 22:23

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kilenc katonából álló raja november 7-én. szombaton az egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Intézményt fertőtlenítette.

20201107-fertotlenites-eger

Az épületkomplexum mintegy nyolcezer négyzetméterén elvégzett munkálatok során a katonák fertőtlenítettek minden helyiséget, valamint minden olyan felületet, amelyet valaki megérinthetett. A mentesítésre használt magas alkoholtartalmú szer behatási idejének eltelte, valamint a szellőztetés után az intézmény dolgozói, tanulói biztonságos környezetben folytathatják tovább mindennapi tevékenységüket.

Hornyeczki Lászlóné, az intézmény vezetője elmondta: azért kérték a Magyar Honvédség segítségét, mert több kisgyermekkel foglalkozó gondozó is megbetegedett, valamint 26 gyerek mutatott olyan tünetet, ami koronavírus fertőzöttségre utal.