Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új, modern kiképzőgépet keres Szlovákia

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2020. november 7. 19:47

A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma a közelmúltban jelentette be, hogy a légierő számára új sugárhajtású gyakorlógépet keres, amivel a jövőbeli F-16-os hajózók alapkiképzését helyben meg tudják oldani, és nem lenne szükséges ezért az Egyesült Államokba küldeni őket.

slovakia_buy_new_trainer_jet

2019-ben Szlovákia hivatalosan is 14 darab Lockheed Martin F-16 Block 70 típusú vadászbombázót vásárolt, melyből 12 együléses, 2 pedig kétüléses gép. A pilóták átképzésére az Arizonai Légi Nemzeti Gárda bázisán Tucsonban kerülhet sor. Átmenetileg az első 4 szlovák gép is idekerülhet majd, melyek tervezett leszállítása 2022 őszén történhet meg.

A jövő pilótagenerációinak kiképzését Szlovákia ugyanakkor szívesebben oldaná meg otthon, erre viszont már nem lesz alkalmas a jelenleg hadrendben álló hat darab L-39 Albatrosz, melyek üzemideje a következő hat év folyamán lejár. Jaroslav Naď védelmi miniszter elmondása szerint a hazai képzés célja elsősorban a költségcsökkentés lenne, az új gépek beszerzésével kapcsolatban pedig már több gyártóval is felvették a kapcsolatot.

Összesen mintegy 8-10 darab beszerzése szerepel a tervekben, a lehetséges típusok terén pedig a Leonardo M-345 és M-346 (de az alacsonyabb költség miatt inkább az előbbi a preferált), a BAE Systems Hawk illetve az Aero Vodochody L-39NG jöhetnek szóba. A végső döntésben nemcsak szakmai szempontok, hanem az ipari együttműködés szempontjai is szerepet játszanak majd. A védelmi miniszter szerint gépenként nagyjából 10 millió eurós költségvetéssel tervez északi szomszédunk.

Forrás: jetfly.hu
Címkékhaditechnika