Világra szóló magyarok (3. rész)
Szöveg: Snoj Péter | 2020. november 7. 17:40Cikksorozatunk következő szereplője sok társához hasonlóan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elvesztése után kényszerült külföldre. Habár a honvéd egyenruhát hátra kellett hagynia, Számwald Gyula új uniformist öltve magára továbbra is lelkiismeretesen szolgált…
Szegeden született az 1820-as évek derekán, fiatal kora ellenére az 1840-es évek közepén már saját könyvkereskedése volt Pesten. Itt érte utol az 1848-ban fellobbanó forradalom lángja, aminek hatására ő is jelentkezett a szabadság iránt elkötelezett katonák sorába.
A harcokban betöltött szerepe és pontos rendfokozata kissé sejtelmes, ugyanis több korabeli forrás más-más verzió mellett tanúskodik. Egyesek szerint Guyon Richárd mellett, mások szerint vagy Bem apó alatt, vagy Klapka György seregében szolgált. Bár többen vallják, hogy főhadnagyként, vannak források, amelyek szerint honvédként csatlakozott, s érdemei elismeréseként léptették elő hadnaggyá. Ami azonban bizonyos, hogy az 1849-ben bekövetkező világosi fegyverletétel őt is ráébresztette arra, hogy a Habsburgok bosszúintézkedéseitől egyedül az emigrálás mentheti meg.
Londoni tartózkodása alatt vette fel a Julius Stahel nevet, az Amerikai Egyesült Államokba érkezve már így mutatkozott be új otthonának. Hírlapíróként helyezkedett el, ám a katonai szolgálat és a hadviselés hamar utolérte. Lincoln elnök 1861-ben kibocsátotta önkéntes csapatok felállítására ösztönző felhívását, amelyre Számwald, azaz ekkor már Stahel azonnal reagált. Rövidesen megkezdte a 8. New York-i gyalogezred megszervezését.
Kiváló harcosnak és parancsnoknak bizonyult az amerikai polgárháború évei alatt is. Olyan csatákban szerzett magának hírnevet, mint az 1862-es Cross Keys-i és az 1864-es piedmonti ütközetek. Utóbbiért csaknem harminc évvel később, 1893-ban megkapta a lehető legnagyobb katonai kitüntetést, a Becsületérdemérmet (Medal of Honor). Az évek során előbb dandártábornoki, majd 1864-re már vezérőrnagyi rendfokozatban szolgált.
Piedmontnál súlyos sebesüléseket szerzett, bal karját egy belefúródó golyó szétroncsolta. Ez egyet jelentett a katonai pályafutásának végével. A polgárháború lezárásáig a haditörvényszéki elnökként, majd a háború után diplomáciai pályán helyezkedett el. Főkonzul lett Japánban, utána pedig Sanghajban. Ezen időszakra tehető egy, a sors furcsa alakulásának köszönhető barátság kezdete. Ugyanezen időben szolgált ugyanis Hongkongban konzulként egykori háborús ellenfele, John S. Mosby is, akivel végül nem csak személyes békét kötöttek, de kifejezetten jó kapcsolatot is ápoltak egymással.
Az Amerikai Egyesült Államokba való visszatérése után számos helyen dolgozott vezető szerepet betöltve. A veterán katonatisztet mindenki tisztelte, véleményét számos államigazgatási – és akár politikai – kérdésben is kikérték. Bár az 1800-as évek végén egyszer Magyarországra látogatott, itthon azonban korántsem kapott akkora figyelmet, mint új otthonában. Elfogadva a tényt, hogy egykori nem tart igényt a szolgálataira, New Yorkban telepedett le véglegesen és itt élt nyugalomban 1912-ben bekövetkezett haláláig. Sírja Arlingtonban, a nemzeti temetőben található.
Világra szóló magyarok (1.rész)
2020. október 4. 14:12
Világra szóló magyarok (2. rész)
2020. október 25. 7:28