Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egészségnap Debrecenben

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. április 18. 21:13

„Egészségnapot” tartottak április 18-án Debrecenben a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth Laktanyájában. Az egész napos rendezvényen az érdeklődők az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg, illetve különböző szűréseken is részt vehettek.

A programot Korom Ferenc ezredes, a dandár törzsfőnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta az egészséges életmód fontosságát és szükségességét. Ezt követően két előadásra került sor, „A betegségek megelőzése rendszeres testmozgás segítségével", illetve „A stressz- és krízishelyzetek kezelése, kialakulásának megelőzése" címmel. A rendezvényen az érdeklődők megmérhették testsúlyúkat, magasságukat, testzsírszázalékukat, testtömegindexüket, vérnyomásukat és vércukorszintjüket.

A Honvéd Egészségügyi Központ szakemberei – a kapott eredmények alapján – az egészségtudatos magatartásról tartottak tanácsadást számukra. Párhuzamos programként a Honvéd Egészségbiztosítási Pénztár munkatársai adtak felvilágosítást az érdeklődőknek, illetve bemutatkozott „Tevékeny Szeretet Közössége" elnevezésű szervezet, amely a konfliktus-, a stressz-, a krízishelyzetek és a szenvedélybetegségek kezelésével foglalkozik. A rendezvény részeként május 2-ig plakátkiállítás tekinthető meg a laktanya rendezvénytermében.

Címkékkiállítás